Megszavazta az Európai Parlament szerdán azt az állásfoglalást, amely arra szólítja az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezze a cianidos bányászati technológiák teljes betiltását az EU-ban 2011 vége előtt. A jelentés kezdeményezője Tőkés László (RMDSZ) és Áder János (Fidesz) volt, előterjesztői közé tartozott Tabajdi Csaba (MSZP) és a szlovákiai magyar Mészáros Alajos (MKP) is.

A brüsszeli plenáris ülésen megszavazott szöveg szerint a képviselők azt is szeretnék elérni, hogy a bányákat üzemeltető vállalatok kötelesek legyenek olyan biztosítást kötni, amely baleset vagy működési zavar esetén fedezné a helyszín eredeti ökológiai és kémiai állapotának helyreállítását, valamint a károk megtérítését. Mészáros Alajos, az EP képviselője (MKP) a plenáris határozathoz vezető munkafolyamatról, a közös európai szabályozás szükségességéről megfogalmazott gondolatai is  sokat segítettek a meggyőzésben.
“Tíz évvel ezelőtt, pontosabban 2000. február 1-én érte el a magyar határt az a ciános szennyeződés, mely az utóbbi idők egyik legnagyobb természeti katasztrófájának számító tiszai ciánszennyezést okozta. A felbecsülhetetlen ökológiai és anyagi kárért, Romániában a nagybányai Aurul bányavállalatot tették felelőssé. A tragédia a felelőtlen gazdálkodás, a környezetvédelmi és biztonsági szabályok be nem tartása miatt következett be.
Romániában az arany-, ezüst-, ólom-, cink-, réz-, mangán- és sóbányászatnak komoly múltja van. Az e bányászatokból származó hulladékot többségében derítőtavakban és ülepítő medencékben tárolják. Ilyen erősen toxikus ülepítők találhatók Nagybányán is, ahol a lakosság egy része ezek közelében, 50 méteren belüli körzetben él, így a WHO azt egészségügyi szempontból veszélyesnek is minősített. Egészségügyi szűrések bizonyították, hogy a felnőtt lakosság vérében kimutatott ólomtartalom egyes esetekben elérte a megengedett érték kétszereset, gyerekek estében hatszorosát. Ekkora mennyiségű ólom már szervi és neurológiai elváltozásokat, valamint szellemi fogyatékosságot okozhat.
A már említett Aurul bányavállalat 1999-ben nyitotta meg Nagybányán az üzemét, melyhez a cég hét év alatt szerezte meg a szükséges engedélyeket. A cég annak reményében alakult, hogy egy rég felszámolt ülepítő medence átmosásával aranyat és ezüstöt talál. Ezzel a település is jól járt volna, mert hiszen megszabadultak volna az erősen szennyezet, toxikus iszaptól. Az eljáráshoz, a fejlettebb országokban már rég nem alkalmazott, nagy koncentráltsági fokú ciánt alkalmaztak, mely végül a tragédiát okozta. A meddőércet Nagybányáról (Baia Mare) a 6 kilométerre fekvő Zazár (Sasar) község gátjához szállították. Az arany- és ezüstmosás elindítását követően azonnal két szivárgást jeleztek a csőrendszerben. A gát sem működött megfelelően, bár a hibákat előre kidolgozott technikával ki lehetett volna küszöbölni, ezt nem tették meg, így az 2000. január 30-án mintegy 25 méteres szakaszon átszakadt. A körülbelül 100 000 köbméter ciánt és más nehézfémeket tartalmazó víz először a Lápos folyóba, majd a Szamoson keresztül a Tiszába ömlött. Az Aurul nem rendelkezett semmilyen kárelhárítási tervvel sem, így nem kerülhetett sor a kár azonnali kivédésére, enyhítésére sem. A cián koncentrációja néhol meghaladta a megengedett érték 180-szorosát is, a szennyezés 2 hét alatt vonult le a folyó magyarországi szakaszán. Határérték feletti volt a koncentráció még a Duna bulgáriai szakaszán is, halpusztulást Belgrád alatt is észleltek. A minden élőlényre halálos méreg 156 tonna halat pusztított el, melyek között a Tiszában elő minden halfaj fellelhető volt. A szennyezés levonulásának idején kétóránként ellenőrizték a vízmintákat, mivel sok part menti település lakosságának ivóvize is veszélybe került. Ilyen helyzetben volt Szolnok városa, ahol az ivóvízként szolgáló „nyersvizet” egyenesen a Tiszából nyerik. A szennyezés levonulásának idejére a szolnoki vízkezelő üzemet leállították. A magyar Országgyűlés február elsejét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította.
Magyarország a kár miatt 29,3 milliárd forintos kártérítési igényt nyújtott be Romániának, ahol a vizsgálatok alátámasztották, hogy a környezeti katasztrófáért az Aurul felelős. A szakértői jelentések azonban kimondták azt is, hogy a katasztrófa „előre nem látható okok miatt” következett be. Magyarország peren kívüli megegyezési ajánlatára nem érkezett válasz, így 2001-ben kártérítési per indult, melynek máig nincs eredménye. Egyetlen dolog biztos: a katasztrófáért az Aurul jogutódját, a Transgold céget terheli a felelőség, mely a mai napig tovább folytatja tevékenységét.
A cianiddal szennyezett folyószakaszon az élővilág jelentős károsodást szenvedett el, ennek ellenére gyorsan regenerálódni kezdett. Mára szinte teljesen megújult a Tisza ökoszisztémája, de a veszély sajnos nem múlt el.
Az Aurul cég üzemének új orosz tulajdonosa, a Polyus vállalat – melynek tulajdonosa az egyik leggazdagabb orosz üzletember, Mihail Prokhorov – az aranykitermelés újraindításához kért engedélyt. Így Nagybányán újraindulhat ¬– szintén ciántechnológiával– orosz tulajdonossal az „aranygyár”. Ez a történet, de számos hasonló eset is bizonyítja: közös európai uniós irányelv kellene a határon átnyúló környezetszennyezések kezelésére, valamint a veszélyesnek minősített technológiák kiküszöbölésére az EU tagországaiban. A most életben lévő határozatok helyett egy közös, világos irányelvre van szükség, mely új kötelezettségekkel bővítené a jelenlegi egyetlen ilyen nemzetközi dokumentumot, az ENSZ országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló egyezményét, az úgynevezett Espooi Egyezményt, melyet 1991-ben írták alá, és 1997-ben lépett hatályba. Ez az egyezmény előírja, hogy a különböző beruházások esetén a környezetvédelmi vizsgálatok a határokat átlépő ökológiai hatásokat is.
Különösen fontos lenne egy ilyen uniós egyezmény létrehozására azért is, mert nem egyedi, romániai példáról van szó. Orosz érdekeltségű cégek már Szlovákiában is tervezik cianidos technológiával működő aranybányák nyitását. A Szepes-Gömöri Érchegység nyugati részén néhány száz évvel ezelőtt valóban voltak arany- és ezüstlelőhelyek, jelenleg azonban már csak kis mértékben tartalmaznak nemesfémet a kísérőkőzetek, így itt is a ciános lúgozás technológiáját kellene alkalmazni, melynek komoly környezetkárosító hatásai lehetnek. A szlovákiai törvények értelmében „ehhez csak” önkormányzati engedély kell. Kutatások folynak a Losonci járásban lévő Fűrész (Píla), Garamszentkereszti járásban lévő Lutilla (Lutila) és Vihnyepeszernye (Vyhne) mellett, valamint Korponán, Gyetván és Alsóhámor (Horduša-Hámre) környékén is.”

Bár az EP határozata nem kötelező érvényű, az Európai Bizottság általában figyelembe veszi. Most tehát az a kérdés, mikorra készül el a ciános technológiát betiltó javaslat.

Felvidék Ma