Május 7-én mutatják be 18 órától a komáromi Selye János Gimnázium dísztermében a Mindszenty József halálának 35. évfordulója tiszteletére készült Tarics Péter: Állok Istenért, egyházért, hazáért című monodrámáját.

A monodráma próbájáról honlapunkon megtekinthetik az első felvételeket a Fotóalbumunkban: Link

2010-ben emlékezünk meg Mindszenty József bíboros, Magyarország néhai hercegprímása halálának 35. évfordulójáról. Ebből az alkalomból Komáromban egyfelvonásos színmű – pontosabban: monodráma – született, amely Mindszenty bíboros életét dolgozza fel. A monodráma címe: „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért – Mindszenty József oltárköve”. A mű szerzője: Tarics Péter.

Boráros Imre és Petrács Anna

A történet 1948 és 1975 között játszódik Esztergomban, Budapesten – az Andrássy út 60-ban –, Püspökszentlászlón és Felsőpetényben, a magyar parlamentben és a budapesti utcán, a budapesti amerikai nagykövetségen, valamint Bécsben és Belgiumban.
Mindszenty Józsefet, azaz a főszerepet, a darabban Boráros Imre, Sylvánia-díjas felvidéki magyar színművész alakítja, aki sokoldalú művészi tevékenysége mellett monodráma-specialista. A bíboros édesanyját pedig Petrécs Anna színművész játssza.

Mindszenty szerepében a Sylvánia-díjas felvidéki magyar színművész Boráros Imre

A mű ünnepélyes premierje – és egyben ősbemutatója – Komáromban lesz, 2010. május 7-én, pénteken, 18.00 órai kezdettel, a Selye János Gimnázium felújított dísztermében. A komáromi Mindszenty József Emlékest díszvendége lesz dr. Erdő Péter bíboros, prímás, Budapest-esztergomi érsek és Mons. ThLic. Róbert Bezák, nagyszombati érsek, mindketten ünnepi emlékbeszédet tartanak az előadás előtt. Ezt követően az előadás körútra indul a Kárpát-medencébe, illetve a magyar emigráció közösségeibe.

Felvidék Ma