A Magyar Koalíció Pártja emlékeztet arra, hogy a szlovák parlament 2005-ben hasonló törvényt fogadott el, mint amilyent a magyar Országgyűlés tervez elfogadni. A 40/1993-as állampolgárságról szóló törvény módosításáról van szó, amely a szlovák állampolgárság speciális, gyorsított eljárásban való megszerzését teszi lehetővé a külföldön élő szlovákok számára.
A szlovák törvény az állampolgárság gyorsított eljárásban való megszerzéséhez enyhébb feltételeket támaszt, mint a magyar javaslat. A szlovák állampolgárságot gyorsított eljárásban igénylők számára nem kötelező a szlovák nyelv ismerete sem, elegendő, ha két tanú – két határon túli szlovák – bizonyítja, hogy a kérelmező – külföldi állampolgár érdeklődik a szlovák kultúra iránt.
“Ezt a törvénymódosító javaslatot 2005. május 20-án a szlovák parlament jelenlevő mind a 138 képviselője megszavazta – beleértve Robert Ficót, a szlovák parlament akkori képviselőjét is.
Az MKP értesülései szerint a szlovák szervek nagyon engedékenyen alkalmazzák a törvénynek az állampolgárság gyorsított eljárásban való megadására vonatkozó ama feltételét is, hogy a kérelmező legalább három éven át lakhellyel rendelkezzen Szlovákia területén”- áll az MKP sajtóközleményében.

Felvidék Ma