A négyes koalíció pártjai az egyes minisztériumok elosztásáról egyeztetnek. Hány minisztérium marad? Lesznek-e újak? Kik lesznek az új miniszterek? Leginkább ez foglalkoztatja a szlovák közvéleményt és nem utolsósorban a felvidéki magyarokat is.
A kormányfői tisztséget a Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt kapja és Szlovákia viszonylag rövid történetében Iveta Radičová személyében először tölti majd be nő a miniszterelnöki hivatalt. A külügyi tárca várományosa Mikuláš Dzurinda, a pénzügyminiszter  valószínűleg Ivan Mikloš lesz. A Szlovák Kereszténydemokrata Unió alelnöke, Lucia Žitňanská az igazságügyi tárcát vezetheti, Martin Fedor a védelmi minisztériumot, Eugen Jurzyca pedig az oktatásügyit.

A négyes koalíció második legerősebb pártja, a Szabadság és Szolidaritás nem négy, hanem  három helyet kap a kormányban. Richard Sulík a parlament elnöke lesz, ez már eldőlt.  Daniel Krajcer, egykori televíziós műsorvezető a kulturális miniszteri poszt várományosa, Jozef Mihál a munka-, szociális és családügyi tárcát kaphatja meg, Juraj Miškov alelnök pedig gazdasági miniszter lenne, vagy a közlekedési tárcát fogja vezetni, erről azonban egyezségre kell jutnia az SaS-nek és a KDH-nak. Ján Fígeľ, a KDH elnöke újabban gazdasági miniszterré lehet, a belügyminiszteri posztra Daniel Lipšic pályázik, Ivan Uhliarik pedig az egészségügyi tárcát vezetheti.
Bugár Béla pártjának, a Most-Hídnak a kormányban a mezőgazdasági és a környezetvédelmi tárcát szánják. Simon Zsolt, aki Mikuláš Dzurinda második kormányában vezette az agrártárcát, újra esélyes a miniszteri posztra. A hagyományosan „magyar“ minisztériumnak elkönyvelt környezetvédelmi tárcát pedig Solymos László vezetheti, s a legfrissebb hírek szerint mégiscsak lesz emberjogi kormányalelnöki poszt, amire szintén a Most-Híd jelölhet.

Felvidék Ma