A Krasznahorkaváralja (Krasnohorské Podhradie) fölött magasodó vár sokak számára kedvenc kirándulóhely. De nemcsak a vár, hanem a mauzóleum, a Magyar Tadzsmahál is vonzza a látogatókat. Viszont a képtárról sem szabad megfeledkeznünk.
A szép vár népszerűségét egy nótának köszönheti, pedig nem játszott jelentős szerepet történelmünkben. A bús dalt mindenki ismeri: „Krasznahorka büszke vára/ Ráborul az éj homálya…” Ezt gróf Andrássy Tivadarné, Zichy Eleonóra (1867-1945), a századforduló neves szépsége szerezte.
A települést 1322-ben említik először (Karaznahurka, Crasnahor). A Rozsnyói medencében, a Pacsai patak mentén fekszik. A település a vár alatt indult fejlődésnek. A 15. sz.-ban vámház működött területén. A török 1569-ben és 1570-ben felégette. 1754-ben vásártartási jogot kapott. 1938-45 között Magyarországhoz tartozott.
A Krasznahorka helynév szlovákul azt jelenti: “gyönyörű erdőcske”. Vajon volt-e ilyen itt valamikor, már senki sem tudja.
A vár történetét sokféleképpen mesélik a legendák, ám egy biztos, bizonyosak lehetünk benne, nem így történt.
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a Sajó-völgy rengetegében egy juhász, akinek Bebek András volt a becsületes neve. Fiatal kora ellenére, hat fiúval áldotta meg őt a Teremtő. Egy alkalommal, amikor nyája után mendegélt, héjavijjogást hallott. A madár egy apró állatkára csapott le, ám a juhász nem volt rest és leütötte a ragadozót. Egy aranybundájú egérkét mentett meg, amely kisvártatva megszólalt. Köszönetet mondott megmentőjének és közölte vele, a következő éjen jöjjön ki erre a helyre és miután háromszor megbotlik, álljon meg.
A juhász botorkálva haladt éjjel az erdő felé a holdsütötte tájon és amikor harmadszor is megbotlott, megállt. Egy ragyogó bokorból tizenkét törpe ugrott ki és tizenkét kicsi egér vontatta hintóban ült az egerek királya aranyos prémjében, akit megmentett volt a héjától. A király megparancsolta neki, hogy emelje meg azt a fekete követ, amelybe legutoljára megbotlott. Hát csudák-csudája, alatta teméntelen arany- és ezüstpénz csillogott. A juhász felpakolta a kincset és vidáman indult hazafelé. Ahogy cipekedett, hát még egy öklömnyi, szikrázó kőben is megbotlott. Hazavitte játéknak a gyermekei számára.
Hetednap egy házaló izmaelita vetődött hozzájuk. Meg akarta vásárolni a követ száz dénárért, amit a hat fiú rugdosott.
– Nem adom a követ pénzért, mert pénzem van, hanem odaadom egy borjas tehénért.
Az izmaelita elhozta a tehenet, de a juhász gyerekei nagyon szerették a követ, hát így szólott:
– Nem adom oda a követ a tehénért sem.
– Hát tudod mit – mondta az izmaelita – egy egész gulyát adok érte.
Szöget ütött a juhász fejében, miért kínál olyan nagy összeget a kalmár és jobbnak látta azt a királynak ajándékozni, mielőtt bárki elvenné tőle. Hiszen még messze földről is jöttek evégből hozzá ravasz kalandorok. Belátta, a követ nem tarthatja tovább magánál, mert megölik érte.
Épp jókor érkezett Budára, mivel IV. Béla király nagy gondban volt a tatár dúlás miatt, mert nem volt pénze az ország újjáépítésére. Ekkor toppant be a juhász és letette a kétöklömnyi csillogó követ a király asztalára. – De hisz ez gyémánt! – kiáltott föl a király. – Honnan szerezted? Nagy tisztességgel megvendégelte a juhászt, aki elmondta a történetet és csupán annyi volt a kívánsága, az uralkodó engedje meg neki, hogy a hegyekben hét, valamivel nagyobb aklocskát építhessen a szokásosnál. No ugyan ezt a csekélységet miért tagadta volna meg a király a juhásztól? Fel is építette őket: Berzétét, Csetneket, Sólyomkőt, Szádvárt, Tornát és Pelsőcöt. Mindegyik fiának egyet. Magának meg – Krasznahorkát.
A vár története kibogozhatatlanul összefonódott az alatta fekvő településével. Az eredetileg gótikus várat IV. Béla az Ákos-nembéli pelsőci Bebek Domokosnak és Miklósnak adományozta, aki 1290-ben eladta a szepesi Máriássyaknak. A kúp alakú dombon várat építettek (1328-1322) a Szepesség felé vezető kereskedelmi út védelmére. A Bebekek hosszú pereskedés eredményeként (1320-52) visszaszerezték a várat. Két évszázadig birtokolták. 1539-45 között a tűzfegyverek fejlődése miatt még jobban kiépítették.
Bebek Ferenc hol Szapolyai János, hol I. Ferdinánd pártjára állt. Közben zsarolta a vidéket, a környék ellopott harangjaiból ágyúkat öntetett, Basó Mihállyal, Murány hírhedt urával együtt hamis pénzt veretett. 1556-ban a császári udvar határozata értelmében, a koronára szállt. Ekkor távozott Bebek György Erdélybe, ahol 1558-ban megölték.
1578-ig várkapitányok igazgatták. Az Andrássy család 1578-1945 között birtokolta. Andrássy Péter várkapitány unokája, Mátyás kapta meg (1642). Három szakaszban folyt e család építő tevékenysége. 1583-85 között helyreállították, 1630-45 között új lakószárnyat építettek hozzá (középső vár) és végül a vár legrégibb részének nagyarányú átépítésével (1767-80) kibővítették az alsó várat és összekötötték a vár objektumait. Így reneszánsz és barokk elemeket is őriz. Ebben a formájában maradt ránk napjainkig annak ellenére, hogy 1818-ban tűzvész pusztította el. A váruradalom központja lett, melyhez a Sajó-völgyi, Gölnic-völgyi és Csetnek környéki települések tartoztak.
Az idézett nóta szerint: „Rákóczinak dicső kora,/ Nem jő vissza többé soha. //Olyan kihalt, olyan árva, Krasznahorka büszke vára.”
„Rákóczi óta mély csend van Krasznahorkán – írja Mikszáth Kálmán. – Jó is ez a csend ott. A vár egyik kápolnájában üvegkoporsóban egy szép asszony fekszik fekete ruhában, Andrássy Istvánné Serédy Zsófia. S az a szép asszony mégsem tud egészen elaludni, mégsem tud elporladni. Csodának mutogatják a holttetemet, mely kétszáz éve már ott fekszik mereven, de azért olyan, mintha tegnap temették volna oda. A ruha elporlad rajta időnkint, új fekete ruhába öltöztetik újra, de nem tud elenyészni, porrá lenni… mintha várna-várna valakire…”
1857-ben az Andrássyak újították fel. Családi múzeumot rendeztek be benne és megnyitották a nagyközönség számára. A jelenlegi tárlat is a várban levő eredeti berendezési tárgyakat mutatja be. A konyhát (17-18. sz.), a fegyvergyűjteményt a vár hadi felszerelésével együtt (16-17. sz.), a megyegyűlések színhelyéül szolgáló tanácstermet és sok egyéb más berendezési tárgyat. Többek között a budapesti Lánchíd egyik környéken öntött elemét.
Májustól októberig hétfő kivételével reggel 8-tól 16,30-ig tart nyitva, november és április között 9-től 14 óráig.
A szecessziós mauzóleumot a vár alatt, a Rozsnyót Kassával összekötő út mentén találjuk. Az épület külseje egy kicsit a ravennai Theodorik-mauzóleumra emlékeztet. 1904-ben építették Richard Berndl, műépítész tervei szerint. Eduard Schmucker műépítész kivitelezte, Maximilian Frick szobrászművész, Karl Troll festőművész és Adolf Mayrhofer ötvös segítségével, akik mind müncheni mesterek (1903-04). Andrássy Dénes gróf megbízásából felesége, Hlablawetz Franciska számára, akit halának második évfordulóján temettek ide. 1914-ben őt magát is oda temették.
Fenyves park közepén áll, magas kőfal veszi körül. Kupolás homlokzata rendkívül puritán, belseje viszont annál díszesebb. Széles kőlépcső vezet a kőből faragott arkangyalok között a stilizált oroszlánfejekkel díszített bronzkapuzathoz. A kapu fölött angyalok tartják a család kőbevésett címerét. Fölötte a felirat: Sepulchrum Ei (A neki szentelt sírhely). Belül a kupola arany mozaikkal van kirakva – ravennai módra. Alatta, az ablakok pillérein színes mozaikból kirakott angyalképek. Úgy az oldalfalak, mint az oszlopok a legkülönbözőbb színű márványlapokkal vannak burkolva. Van itt fekete svájci, fehér görög, vörös-foltos olasz és rózsaszínű magyar márvány. A terem közepén két carrarai márványból készült szarkofág áll, rajtuk az elhunytak arcmásával. A bejárattal szemben áll a bronzoltár, mely gazdagon aranyozott. Közepén Szent Franciska képe, mely firenzei márvány-mozaikkockákból van kirakva. A padozat is színes márványlapokkal burkolt. A mauzóleum egész felszerelése Andrássy Franciska grófné ékszereiből készült. A nyers arany és drágakő értéke meghaladta az akkori kétszázezer koronát. Az épület háta mögött a liptóújvári születésű Stróbl Alajos (1856-1926) szobra. A házaspár hűséges tacskóját ábrázolja.
Májustól októberi hétfő kivételével 8-tól 17,30-ig látogatható, szeptembertől áprilisig hétfő kivételével, 9 és 15 óra között.
A település látnivalói közé tartozik a szecessziós Andrássy-Képtár (Hársfa u. – Lipova ul. 122) is, melyet 1910-ben Hültl Dezső (1870-1946), budapesti építő tervei szerint emeltek. 1990 óta ismét eredeti céljának szolgál. Ott látható Patzka Ferenc (1856-1925): Attila halála (1884) c. nagyméretű festménye, melyet az Andrássyak vásároltak meg és később Rozsnó városénak adományoztak. Tichy Kálmán restaurálta (1940 után).
Május 16-tól augusztus 31-ig tart nyitva keddtől péntekig 9 és 17 óra között, szombaton 9 és 14 óra között.
Majdnem szembe vele található a köztér és obeliszk. Ennek történetéről a Sulyovszky István által szerkesztett kötetben, a Boldog emlékű csikszentkirályi és krasznahorkai Gróf Andrássy Dénesné életéről és haláláról c. műben olvashatunk (Bp. 1908): „Kraszna-Horka-Váralja község közönségének hálája, elösmerése megható módon nyilvánult meg 1903. év tavaszán; mikor mindenkivel jóttevő nemes grófné emlékezetére a község kellő közepén létesített s vasráccsal körülvett közteret ‚Francziska‘ névre keresztelte s az ott felállított 4 m magas fekete gránit obeliszk gondozását az alább olvasható jegyzőkönyvbe foglalt határozattal elvállalta.
A néhai grófné a véle mindig egyetértő férjével közösen itt Váralján ugyanis alapozott közutat és szabályozott gyalog körjárdát létesített. Renováltatta nagy költséggel a templomot. Florenczből [Firenzéből] küldött egy művészi kivitelű nagy (ezüst) örökégő függő lámpát (7000 líra). Építtetett 28.000 koronával iskolát, 12.000 kor. állami kisdedóvót. Évenkint 600 koronát osztott ki gyermekek felruházására. Segélyezett számos árvát, özvegyet, munkaképtelent és tűz által károsultat.
Ezért van bevésve a Francziska-tér obeliszkjének 4 lapjára a következő felírás:
I. Andrássy Francziska grófné elévülhetetlen érdemeinek. Hálával.
II. Az árvák és özvegyek nagylelkű jótevőjének. Kegyelettel.
III. A nemes jóság és szelídség igaz mintaképének. Hódolattal.
IV. Hirdesse e tér örök emlékezetül az általános közelismerést 1903.“
Mellette található a Millecentenáriumi emlékmű (1996), melyet a település lakosságának őriznie kellett, mert le akarták bontatni. Alkotója Ulman István és Baffy Lajos.
A többször emlegetett Andrássy Dénes (1835-1913) grófot, földbirtokost, mecénást apja diplomáciai pályára szánta, de őt a művészettörténet és a művészetek több ága érdekelte. Annak ellenére, hogy életét külföldön töltötte, Rozsnyó csaknem minden abban az időben keletkezett intézményét támogatta (református templom /1904/, katolikus főgimnázium új épülete /1906/). A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke és Rozsnyó díszpolgára (1902) volt. Rozsnyón utcát neveztek el róla (1904-23). Később a lakosság tiltakozása ellenére Berzétei utcának keresztelték át (ma Šafárik u.).
Anyagilag támogatta a kassai honvédemlékmű felállítását, sőt egy egész falu, Szelepka (Zemplén) áttelepítéséhez is hozzájárult, mert árterületen feküdt.
Felesége, Hablawetz Seraphica Franciska (1838-1902) szívvel-lélekkel részt vett férje jótékonykodásában. Franz Hablawetz, a bécsi operaház igazgatójának, zenetanárnak leánya volt a hivatalos felfogás szerint. Viszont a fiatalon elhunyt Tököly Gábor művészettörténész szerint, egy grinzingi korcsmáros szemrevaló leányaként szeretett bele a gróf.
Templom, iskola, kórház, árvaház, bölcsőde, szegények menhelye, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül egyaránt részesült jótéteményeiben. Több mint 3 milliót költött jótékonysági, emberbaráti célokra. És ahogy lejegyezték róla és férjéről, mindezt csöndben, hivalkodás nélkül tették. Azért is áll méltán újra Rozsnyó főterén a szobra. A szobor – „száműzetése” idején – a krasznahorkai mauzóleum előtt állt.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
További felvételek Képgalériánkban tekinthetők meg.
