A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) a magyar szervezetek fóruma, aki részt akar venni rajta, annak el kell fogadnia a statútumát – mondta a miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

 

Semjén Zsolt arra a felvetésre, hogy a – szlovákiai, magyar és szlovák politikusok által alapított, a leendő pozsonyi kormányban valószínűleg szerepet vállaló – Híd-Most párt nem lesz ott a MÁÉRTen, azt mondta: ez a Hídon múlik. Ha úgy látja, hogy az identitása a MÁÉRT kereteibe belefér, szeretettel látják – mutatott rá. Ha úgy látja a Híd, hogy a speciális identitása ebbe nem fér bele, akkor keresnek más fórumot, ahol a lehető legszorosabban együtt tudnak működni.
A MÁÉRTnek megvan a világos statútuma, magyar pártok, politikai szervezetek vesznek részt benne, ez a magyar szervezetek fóruma. Aki részt akar venni benne, annak el kell fogadni a MÁÉRT statútumát, amely szerint a szervezetnek azok lehetnek tagjai, akik önmagukat magyarként definiálják – szögezte le Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.
Létfontosságú, hogy a magyar közösségeknek a határon túl olyan politikai szervezeteik legyenek, amelyekben nemcsak “járulékos jegy”, hogy érzékenyek a magyar kérdésekre, hanem fundamentumuk, hogy magyarnak vallják magukat – fejtette ki. Ha feladnák, hogy etnikai pártok is legyenek a határon túl, akkor magyar politikusok ideológiai alapon integrálódnak román, szlovák pártokba, ezzel pedig a magyarság politikai képviselete véget érne – tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta, aktuális politikai kérdésekben jelenleg a Híd tudja képviselni jobban a magyarság érdekeit, és reményei szerint ezt sikerrel is fogja tenni. Ehhez minden támogatást megadnak. Hála Istennek, hogy legalább a Híd bejutott – fogalmazott Semjén Zsolt. A Híddal számtalan más kapcsolattartási lehetőség van – emelte ki, hozzátéve: örülne, ha a Híd a magyar identitását hangsúlyozná, és minél szorosabban együttműködne a magyar kormánnyal.  A beszélgetésben Semjén Zsolt a szlovákiai magyar médiában felröppentett olyan hírekre is kitért, hogy a MÁÉRT tagszervezetei osztják szét az anyaországi pénzügyi támogatásokat. Semjén kijelentette, hogy aki ilyet állít, nem tudja, mivel foglalkozik a MÁÉRT. A MÁÉRT magyar-magyar nemzetpolitikai egyeztető fórum, nem pénzosztó bizottság, jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

MTI, Felvidék Ma