A köztársasági elnök a sikeres parlamenti pártok vezetőivel tartott megbeszélése végéig sem kapta meg Iveta Radičová kérését, hogy a négy jobboldali párt koalíciókötési szándéknyilatkozata ügyében fogadja őt. Ján Slota, az államfő utolsó vendége a legfontosabb üzenetnek azt tartotta, hogy a Szlovák Nemzeti Párt hajlandó lenne kívülről támogatni egy Smer-KDH kormányt.

Slota megismételte: neki elsődleges, hogy „magyar” párt ne legyen kormányon, s ez alatt a Most-Hídat értette. Azt is elmondta: a nemzetiek mindig is támogatták a vatikáni szerződésből fakadó további két rész-szerződés megkötését, tehát ebben egyetértenek a kereszténydemokratákkal. Ha a kereszténydemokraták tartják szavukat, és a lelkiismerti szabadságról szóló szerződés megkötését valóban feltételnek tekintik, el is állhatnak a négyes koalíció megkötésétől, mondta. Slota szerint a születő félben lévő négyes koalíció annyira szerteágazó, gyakran egymásnak ellentmondó értékrendet képvisel, hogy szinte képtelenség lesz közös kormányprogramot alkotnia. Szerinte még egyáltalán nem lehet lezártnak tekinteni, milyen kormány alakul Szlovákiában. „Csak a halál biztos, minden más esetleges” – fogalmazott.
Slota utalt arra is, hogy a Smer berkeiben intenzív, nem hivatalos megbeszélések folynak a parlamenti mandátumot szerzett pártok különböző képviselőivel.

 
Felvidék Ma