Az idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Folklórfesztivál a magyarországi Homrogdon.

A seregszemlére huszonhét népdalkör jelentkezett. Július 17-én délelőtt 10 órától megállás nélkül követték egymást a fellépők. A teljesség igénye nélkül többek között bemutatkoztak:
a gesztelyi, a hernádnémeti, az edelényi, szirmabesenyői, szögligeti, dövényi, alsóvadászi, alsózsolcai, sajóvámosi, harsányi és felsőzsolcai népdalkörök. Nemzetközi vonatkozásban a Felvidéket ezen a fesztiválon az Écsi Gyöngyi által vezetett BERKŐ-Berzéte-Kőrösi Népdalkör, valamint a Nagytárkányi Tisza Népdalkör képviselték.

A dalostalálkozóra a Móra Ferenc Általános iskola tornatermében került megrendezésre. A mintegy ezer nézőt befogadó amfiteátrum szabadtéri színpadán valósult meg az előző évek hagyományait követve a seregszemle. Tekintettel a közel 450 szereplőre és a nagyszámú közönségre a szombati napon a rendezvény rekordot döntött, de a hőmérő higanyszála is. Az iskola hatalmas légkondicionált tornaterme kiválóan megfelelt a rendezvény megvalósítására.

Homrogd község BAZ megye egyik legszebb települése, rendezett utcái, parkjai, ESÉLY-Közösségi Házzal, megújult alapiskolával és átépítés alatt álló óvodájával irigylésre méltó. Az utcaneveket jelző táblák, az utcai virágtartók és szemétkosarak mind ügyes helyi fafaragók munkáit tükrözik és dicsérik.
Dr. Juhász Imre polgármester több választási ciklusban vezeti már a községet és a helyiek reményei szerint az őszi helyhatósági választásokon újra választják. Nagy kultúrmunkát is végez a településen, ez a fesztivál, mint ahogyan az előzők is, az ő irányítása alatt voltak nagy színvonalon kivitelezve. Együtt él és érez a helyiekkel, ő maga is oszlopos tagja a helyi Napfelkelte népdalkörnek.


Az egész fesztivál idején a szervezők nagy figyelmet szenteltek a rendezvény zökkenőmentes lebonyolítására, odafigyeltek a hőség adta szomjoltásra, így egész nap hűtött italokkal frissülhettek a jelenlévők.

A vendéglátás kuriózuma és csúcsa az épülőben lévő római-katolikus templomban várta a szereplőket és meghívott vendégeket. A szentélyben zengett a szent ének, a székely himnusz és a magyar népdal. A X. Nemzetközi, Nemzetiségi Folklórfesztivál tisztelettel emlékezett meg Béres Ferenc népdalénekes és népzenetudósról, akinek kötődése volt Homrogdhoz. Ennek szellemében e nagyszabású találkozó közös népdal énekléssel és az árvízkárosultakkal együttérzésüket kifejező „Boldogasszony anyánk” kezdetű katolikus énekkel zárult.

A találkozóról készült fényképek a Fotóalbumunkban tekinthetőek meg.

Felvidék Ma, sze