Szeptember 22- én nyílik meg az idei hagyományos Csallóközi Vásár. Ezúttal jubileumi lesz, hiszen már harmincadszor rendezik meg. Ezért a szervezők is igyekeznek kitenni magukért és több újdonsággal készülnek.

 

A vásárt megelőző előkészületekről, a szervezési tudnivalókról és a kísérőprogramokról Dunaszerdahely város honlapján a hátralevő 18 héten át ezentúl heti rendszerességgel tájékoztatják a vállakozókat és a vásárra ellátogatni szándékozó érdeklődőket.
A legfőbb újdonság, hogy már szerdán lesz a vásárnyitó, hiszen régen is szerdán tartották Dunaszerdahelyen a vásárokat. Igy a Csallóközi Vásár ötnapos rendezvénnyé bővül. A vásári árusok azonban 5 napra is ugyanannyi helypénzt fizetnek, mint az előző években 4 napra. A vásárt szervező városi önkormányzat ezzel a kedvezménnyel támogatja a vállalkozókat válság idején.
A városi hivatal az első körben a helyi vállalkozóknak adott lehetőséget a helyfoglalásra és csak utána értékesítik a többi elárusítóhelyet. Helyfoglalás iránt már jelentkeztek érdeklődők Magyarországról, Lengyelországból és Csehországból is.
Idén is lesz kézművesek utcája, de a tavalyinál nagyobb választékkal. A minőségi borok utcájának tavaly nagy sikere volt és az idén sem fog hiányozni. S ami eddig még nem volt: lesz bioételek utcája is. A hajdani vásárok hangulatát igyekeznek felidézni a hagyományos magyar haszonállatok bemutatójával: lesz mangalica, racka juh, magyar szurkemarha, több lófajta, s minden nap lesz csallóközi disznóölés is. Első alkalommal mutatkoznak be a vásárúti réteshúzók. További információk a 0918/ 607-329-es telefonszámon kapható – olvasható Dunaszerdahely városának honlapján.

Felvidék Ma