Egyedülálló ötlet megvalósítása van folyamatban Pozbán. A gyülekezet lelkipásztora Tóth Árpád ötletéből adódóan, aki komolyan vette a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház által meghirdetett idei missziói évet, olyan kert létesül az egyházközség területén, amelyben megtalálhatóak lesznek a Bibliában szereplő növények és állatok. A terv megvalósulása jelentős összefogást igényel a közösség részéről is. A beruházás várható értéke több ezer euró.
– Honnan is jött az az ötlet, hogy egy ilyen nem mindennapi terv valósuljon meg egy kis faluban Pozbán, a református egyházközség területén?

– Ennek több oka is van. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház az idei évet a misszió évének nyilvánította, ezért szerettünk volna valami olyasmit kialakítani, amivel meg lehetne szólítani az embereket. Pozbán elég sok turista megfordul köszönhetően a környéken fellendülőben lévő falusi- és a gyógyturizmusnak. Ha felkeresik a református templomunkat, akkor nem sok mindent tudunk mutatni a puszta falakon kívül. Az ilyen találkozókat szeretnénk missziói jellegűvé átalakítani olyan érdekességekkel, amelyek nemcsak elgondoltatják az embereket, hanem elindul bennünk egyfajta igény is a Biblia olvasása és az Isten dolgai iránti érdeklődésük. A másik szempont az volt, hogy a gyülekezetnek van egy kihasználatlan istállója. A fiatalok szerettek volna állatokat tenyészteni otthon, de a szüleik nem engedélyezték. Erre most lehetőségük adódik.Az sem mellékes, hogy mezőgazdasági középiskolát végeztem, így nem ismeretlen számomra sem az állattenyésztés, sem pedig a növénytermesztés. S végül, részt veszek egy másoddiplomás képzésben és ez a projektem.

– Mi minden kell ahhoz, hogy egy ilyen terv megvalósulhasson?
– A földterület adott. Pénzt így annak megvásárlására nem kellett fordítani. Az egyházközség presbitériumának viszont egyet kellett értenie a hatvan áras telek kertté való kialakításába. A növénykertet a parókia mögött található zártabb területen alakítottuk ki. Az istálló is adott volt. A növények és az állatok egy részét pedig ajándékba kapjuk.

– Mi készült már el eddig?
– Az állatkert ketrecét már kialakítottuk, a drótháló viszont még hiányzik. Az állatokra ígéretet kaptunk. Ha elkészülünk a helyük kialakításával, már csak értük kell mennünk. A növénykerttel már előbbre vagyunk. Bizonyos növényeket, mint például a szintén ajándékba kapott izsópot, már a tavasz folyamán elültettük. Tervünk megvalósításához pályázatot nyújtottunk be a református egyház Közalapjához. A kért 165 eurós támogatást a kérelmeket elbíráló tanács jóváhagyása alapján.már meg is kaptuk. Az innen kapott pénzt a szükséges drótháló megvásárlására fordítjuk.

– A Bibliában szereplő összes növény megtalálható lesz itt?
– Valamennyit bizonyára az éghajlat miatt nem lehet majd idetelepíteni. De szeretnénk például fügét vásárolni, ami bizonyos melegebb területeken Szlovákiában is megterem. Gránátalmát is tervezünk termeszteni. A datolyapálmáról viszont le kellett mondanunk. A növénykertben viszont találhatunk majd olyan növényeket is, amit ugyan névről ismerünk, de egyáltalán nem tudjuk hogyan néznek ki. Ilyen például a lencse vagy akár a mustár. Szeretnénk olívát, mirtuszt és a többi Bibliában található növényt is elültetni a kertünkben. Sajnos, csak a kisebb méretűeket tudjuk a hidegtől is megóvni, a nagyobbakat télen üvegházban kellene elhelyezni, erre viszont nincs lehetőségünk. Így valószínűleg nem tudjuk majd megmutatni a Szentírásban fellelhető összes növényt.

– Mennyi növényt terveznek majd elültetni? Vagy ez függ a terület nagyságától is?
– Hatvan áras kertünk van, ha akarnánk az egészet beültethetnénk. Ez nem is lenne gond. Nehezebb viszont megoldani a növényekkel való törődést. Ehhez mindenképpen összefogásra lesz szükség.

– A Biblia nagyon sokféle állatról tesz említést. Mindegyiket szemügyre lehet majd itt venni?

– Sajnos, nem. Humorosan mondva: a teve és a szúnyog nagyságúak között gondolkodunk. Korábban nekem is voltak állataim. Kisebb gyíkfélék, amelyekről a Szentírásban is lehet olvasni. A börzéken a vándorsáskához is könnyen hozzá lehet férni, bár a melegebb éghajlatot szereti. Könnyebb beszerezni a madárféléket. A fürj, a fogoly, a páva, a tyúk együtt is tartható a galambbal és nem is igényelnek sok törődést. A ketrecek kialakítása már folyamatban van. A legtöbb állatra ígéretet kaptunk, hogy nekünk ajándékozzák. Sőt, olyanokat is szánnak nekünk, amelyek ugyan nem tartoznak a bibliai állatok közé. Ha viszont egy turista ellátogat hozzánk, akkor őt bizonyára más állatok is érdekelni fogják, főleg ha városi.

– Hogyan fognak gondoskodni az állatokról?
– Össznépi összefogás készül a faluban. Helyi vállalkozók, magánszemélyek, a helyi vadászszövetség, a presbitérium tagjai és a gyülekezeti tagok is ígéretet tettek arra, hogy megoldják az állatok takarmánnyal való ellátását és mindenben segítenek. A fiatalok is megígérték, hogy törődni fognak velük. Remélem ez így is lesz.

– Aki szeretne bibliai növényt és állatot felajánlani Önöknek, akkor van-e erre lehetősége?
– Szívesen fogadjuk a felajánlásokat főleg azért, mert aki meglátogat minket, akkor a saját szemével győződhet meg arról, hogy hol tartunk. Ha elkészül a Bibliai növény és állatkert, akkor mindenkit szeretettel várunk Pozbára. Tervezünk interaktív hittan és bibliaórákat is a gyerekek, de akár a felnőttek számára is. Ettől függetlenül egyedül, Bibliával a kézben is lehet majd bóklászni a kertünkben. Szeretnénk egy prospektust is kiadni, amelyen a magyar mellett szlovákul, csehül és angol nyelven is olvashatóak lesznek az alapvető információk.

– Mikorra készül el a Bibliai növény- és állatkert?
– Olyan ez, mint a házépítés. Soha nem fejeződik be. Remélem lesz hozzá akarat, erő és igyekezet ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani ezt a tervünket. Őszig szeretnénk valamennyire elkészülnünk. Aztán majd jöhet a fejlesztés.

– Milyen összeget ölel fel a tervük megvalósítása?
– Ezt nehéz megmondani, hiszen sok minden önkéntes alapon történik. Ha elkészül a Bibliai növény és állatkert, akkor egy gyöngyszeme lehet a gyülekezetnek. Euróban számolva több ezret is kitehet majd az adományozott állatok és növények értéke.

Reformata