A Magyar Koalíció Pártja üdvözli, hogy a szlovák kormánykoalíció változtat eddigi nézőpontján, és már nem zárja ki Koszovó függetlenségének elismerését. “Az MKP 2007-től következetesen felkarolta és egyedüli pártként Szlovákiában támogatta Koszovó önállóságának elismerését. Akkor is és ma is úgy látjuk, hogy a balkáni békének, illetve a háborús konfliktus elkerülésének ez az egyetlen járható útja.

Továbbra is elutasítjuk azt a gondolatot, mely hamis párhuzamot húz Koszovó jelene és Dél-Szlovákia közt. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a koszovói szerbeknek teljes jogú autonómiát kell kapniuk megmaradásuk érdekében.

Az MKP támogat minden olyan kormánykezdeményezést, amely Koszovó önállóságának szlovákiai elismerését jelentheti, illetve autonómiát biztosít az ottani szerb kisebbségnek” – fogalmazott sajtóközleményében Berényi József MKP-elnök.

Felvidék Ma