Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint Szlovákia továbbra is tisztán roma óvodákat vagy iskolai osztályokat tart fenn.

A jogvédő szervezet pozsonyi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a szlovákiai roma gyerekek számos iskolában elkülönítve tanulnak, elkülönített ebédlőkben is étkeznek, valamint tiltják számukra az iskola más gyerekeivel való való érintkezést. David Diaz-Jogeix, az Amnesty International képviselője szerint a durva elkülönítés elnyomásnak tekinthető. A nemzetközi jogvédő szervezet 2006 óta kíséri figyelemmel a szlovákiai romák helyzetét, majd rendszeresen jelentéseket készít a szlovákiai állapotokról. Nehezményezik azt is, hogy a roma gyerekeket gyakran erővel és válogatás nélkül kényszerítik a speciális iskolákba, osztályokba, amelyeket eredetileg a gyengébb szellemi képességű gyerekek számára hoztak létre. A jelentésből kitűnik az is, hogy a roma gyerekeknek nyújtott oktatás sok esetben nem egyenértékű a többi iskolásnak nyújtott oktatás színvonalával.

Az Amnesty International felszólította a szlovák kormányt, hogy tegyen lépéseket a romák megkülönböztetésének mielőbbi megszüntetésére. A jogvédők konkrét intézkedéseket várnak. Több európai fővárosban is a szlovák nagykövetségek előtt tiltakozó akciókat szerveznek majd a nemzetközi jogvédő szervezet képviselői, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a szlovákiai roma problémára.

Felvidék Ma