Az Európai Unió külkapcsolati – külpolitikai, valamint gazdasági együttműködési – stratégiájának igyekeznek irányt szabni az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői, mai brüsszeli tanácskozásukon, amelyen Szlovákiát Iveta Radičová, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.
Meghívó levelében Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke utalt arra, hogy a világ feltörekvő hatalmai közül több jelentős ázsiai országgal – így Kínával, Indiával, Dél-Koreával – csúcstalálkozóra készül az EU, és az uniós tagállamok vezetőinek célszerű összehangolniuk elképzeléseiket, milyen üzenetet küldjenek ezeknek a stratégiai partnereknek, amelyek egyébként a világgazdasági versenyben jelentős vetélytársak is egyben.
A legfelsőbb szintű vezetők munkájának megkönnyítése érdekében a csúcstalálkozó közben a tagországok külügyminiszterei is tanácskozást folytatnak Brüsszelben, és Catherine Ashton külügyi főképviselő délután külön beszámolót tart az állam-, illetve kormányfőknek a külügyminiszteri egyeztetések eredményeiről.

mti, Felvidék Ma