Richard Sulík (SaS) házelnök szerint nem kellene vakon megbízni az eurózóna vezetőinek szavaiban, hanem biztonsági okokból tervet kellene készíteni a korona újbóli bevezetésére. „Mivel túl kis ország vagyunk ahhoz, hogy jelentős mértékben befolyásoljuk az Európai Unió döntéseit, legalább azokat az értékeket védenünk kellene, melyeket Szlovákia lakossága hozott létre”- fejtegeti Sulík a Hospodárske novinynak írt kommentárjában.

Sulík arra figyelmeztet: az euró bevezetését Szlovákia azért szorgalmazta, mert abban bízott, hogy stabil fizetőeszköze lesz egy tisztességes pénzügyi rendszerben. Emlékeztet arra, hogy Litvániát azért nem vették fel annak idején az eurózónába, mert költségvetése 0,07 százalékkal nagyobb deficittel zárult a maximálisan lehetségesnek meghatározott értéknél.  Ivan Miklošt, majd Ján Počiatekot is keményen „iskolázták” az euró szigorú őrei. „Mindezt csendesen elviseltük, abban a hitben, hogy egy, a szabályokat szigorúan betartó közösség tagjai leszünk” – fogalmaz Sulík. Két évvel az euró szlovákiai bevezetése után viszont kiderült, hogy nem egyformán szigorú szabályok vonatkoznak mindenkire, sőt jelenleg egyáltalán nem érvényesek, és az Európai Bizottság nagyon messze került a felelős magatartástól. Felelős magatartás Sulík szerint az lenne, ha az európai vezetők a bankokkal is viseltetnék a hiányok következményeit, nem pedig az, hogy állandóan újabb és újabb pénzcsomagokat kapnak, vagy az európai Központi Bank felvásárolja a tagállamok kötvényeit.
Sulík felelőtlennek tartja, hogy a rekord mértékben eladósodott országok tartozásait más államok vállalják át az európai mentőcsomagon keresztül, mert így az egészséges országok is bajba kerülnek végül. „Ilyen módszerrel megmenthető Görögország, Írország, talán még Portugália is. De megpróbálni megmenteni Spanyolországot, vagy még inkább Olaszországot – hazardírozás az euróval. Az olasz adósság ugyanis felével több, mint a görög, az ír, a portugál és a spanyol együttesen” – fogalmaz. „Eljött hát az ideje – írja -, hogy Szlovákia tovább ne higgyen vakon az uniós vezetőknek, hanem elkészítsa a saját B tervét. Ez pedig a szlovák korona újbóli bevezetése.(…) Csak így védhetjük meg azokat az értékeket, amelyeket a Szlovákiában élő emberek hoztak létre és teremtenek jelenleg is.”

Felvidék Ma