December 11-én 14 órakor adták át Bécsben a betlehemi békelángot. A Születés templomából hozott lángot az ökumenizmus jegyében minden évben az osztrák főváros más-más templomában adják át. Idén a neuerdbergi római katolikus templomban került sor az átadóünnepségre. A béke és a szeretet lángját innen a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség juttatja el az ország magyarlakta régióiba.

Az ENSZ 1986-ot a béke évévé nyilvánította. Egy osztrák cserkészcsapat ötlete nyomán a béke szimbóluma a betlehemi Születés Templomában égő láng lett. A láng európai „sikertörténetéhez” egy további fontos történeti adalék: Linz város lakói segíteni szerettek volna a testileg fogyatékos gyerekeknek és örömet szerezni számukra. Elhatározták, hogy repülőgéppel elviszik őket a Szentföldre karácsony előtt. Betlehemben a Születés templomában, Jézus születésének feltételezett helyét körülvilágító mécsesekből hozták el a lángot Ausztriába, ahol az osztrák cserkészek előbb szűkebb környezetükbe, majd az egész országba elvitték a béke és a szeretet lángját.
„A szlovákiai magyar cserkészek a szövetség megalakulását követő évben csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. 1991-ben az azóta elhunyt Lőrincz János pozsonyi öregcserkész vetette fel az ötletet, azóta évről évre igyekszünk minél több szlovákiai magyar településre eljuttatni a béke és a szeretet lángját” – mondta el a karácsonyi körút kapcsán Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) ügyvezető elnöke.
A cserkészek 2009-ben 57 központi településre juttatták el a betlehemi lángot, ahonnan aztán a csapatok és a szimpatizánsok tovább terjesztették. Kedves hagyományukat idén is folytatják. A betlehemi békeláng ma érkezik meg Bécsbe, a központi lángátadó ünnepségre, itt veszik át ünnepélyes keretek közt, majd december 18-22. között eljuttatják a Felvidék azon magyarlakta településeire, amelyek ezt igénylik.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ezért felhívással fordul az egyházközségekhez és az önkormányzatokhoz. Ha szeretnék, hogy cserkészeink, vagy partnerszervezeteink fiataljai idén az önök településekre is eljuttassák a betlehemi lángot, kérjük, legkésőbb december 17-ig jelezzék a betlehemilang@gmail.com e-mail címen, vagy a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség központi irodájában, munkaidőben a 031/5527-121 telefonszámon. A betlehemi láng útjának honlapja is van, a rajta levő információkat folyamatosan aktualizálják.

Felvidék Ma, szmcsp

{iarelatednews articleid=”25547″}