A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa Svájcba utazik Vass Lajos fiának, Vass Dánielnek meghívására és december 4-én Breganzonában adventi koncertet ad.
Hecht Anna, a kórus elnöke elmondta, hogy Nyugat-Európában nagyon régen járt a kórus. “Tavaly július 25-én Nagyváradon szerepeltünk, az ottani református templomban Olasziban, ahol ősbemutatóra került sor, bemutattuk a művet, amelyet Tóth Árpád budapesti vendégkarnagyunk komponált Koncsol László CSONTOK c. versciklusára.
Előtte, 2008 novemberében Prágában szereztünk aranysávos minősítést a zsűri külön dicséretével. Ha sikerül támogatókat szereznünk, február végén Rómában adunk templomi hangversenyt” – osztotta meg velünk reményét Hecht Anna.

Felvidék Ma

A kórus breganzonai koncertjének meghívója: