gorgey-artur

A felvidéki Toporcon született 1818. január 30-án Görgey Artúr magyar hadvezér. A különböző korokban szélsőségesen megítélt, időnként heves indulatokat kiváltó hadvezért eredetileg a vegyészet érdekelte, csak apja parancsának engedelmeskedve végezte el a tullni utászképző akadémiát, majd kezdte meg katonai pályáját.

Apja halála után otthagyta a hadsereget és a prágai egyetemen kémiát tanult. Professzora olyan tehetségesnek tartotta, hogy tanársegédként maga mellé vette. Görgey 1847-ben módszert dolgozott ki a kókuszdió zsírsavainak elválasztására és ennek során felfedezte a tizenkét szénatomot tartalmazó laurilsavat. 1848-ban azzal a szándékkal jött Magyarországra, hogy megpályázza a József Ipartanoda megüresedett kémiai katedráját. Ám amikor kitört a szabadságharc, mint volt tiszt, bevonult a honvédséghez.
1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, a szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére. Amikor Görgey 1848 kora tavaszán jelentkezett Pesten a haza megvédésére és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, rokonszenvezve a forradalommal, elhagyta családnevéből az osztrák befolyásoltságú nemesi y-t.
1848. június 13-án századossá, majd őrnaggyá nevezték ki az 5. honvédzászlóaljhoz. 1848. szeptemberben elfogatta és a rögtönítélő haditörvényszék ítélete alapján felakasztatta Zichy Ödön grófot, Jelačić kémjét. Része volt az ozorai győzelemben. Határozott magatartása miatt az Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth javaslatára tábornokká léptette elő és november elején a felsődunai honvédsereg vezérévé nevezte ki. 1848 őszén és telén kitűnt kiemelkedő katonai képességeivel, a gyors manőverezésre, a tüzérség koncentrált felhasználására való készségével, rendkívüli személyes bátorságával és hidegvérével. Kossuth határozott követelése ellenére sem bocsátkozott nyílt ütközetbe, majd Pest kiürítése után az 1849. januári váci nyilatkozatban kinyilvánította megegyezési készségét az 1848-as alapon és elhatárolta magát a Honvédelmi Bizottmánytól. Téli hadjáratával – amelynek kiemelkedő eseménye volt a branyiszkói ütközet – kivonta seregét a forradalmi kormány hatásköréből, tavasszal azonban a bányavárosokon át a hadi helyzet kényszeréből csatlakozott a felső-tiszai sereghez. A kápolnai vereség után a tiszafüredi haditanácson maga mellé állítva a katonai vezetők többségét, közrejátszott Dembinszky lemondatásában; a tavaszi hadjárat jelentős sikerére támaszkodva a békepárttal szövetségben nyíltan Kossuth és a radikálisok ellen fordult. 1849. május 7-től július 14-ig hadügyminiszter. Az orosz intervenció bekövetkeztével jó ideig vonakodott Kossuth rendelkezésére Délre vonulni Komárom alól, ahol július 2-án az ácsi csatában sebet kapott. Utóbb nagy kerülővel a Tisza–Maros-szögletbe vonult, de közben tárgyalásokat folytatott, a kormány tudomásával, a cári hadvezetéssel. A temesvári vereség után lemondatta Kossuthot és a kormányt, majd a teljhatalom birtokában Világosnál, augusztus 13-án feltétel nélkül letette a fegyvert a cári csapatok előtt.
A közvélemény e cselekedetéért – Kossuth vidini levele következtében is – árulónak bélyegezte, a szörnyű vádat életének hátralévő 67 évében méltóságteljes nyugalommal viselte. A cár személyes közbenjárására végül elkerülte az aradi tizenhármak sorsát, de száműzetésre ítélték, Klagenfurtban tartották házi őrizetben családjával együtt. 1867-ben, a kiegyezés után engedték szabadon. Hazatérve egy ideig a Lánchíd Részvénytársaságnál volt alkalmazva, ezután Visegrádon élt visszavonultan. Életének 99. évében, legnagyobb győzelmének, Buda visszavételének 67. évfordulóján, 1916. május 21-én a budapesti Mária Valéria utcai lakásában érte a halál.