Mikuláš Dzurinda pártelnök és Iveta Radičová alelnök a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió stabilitását, az alapszabályzat javulását várja, a nagypolitikában pedig olyan lépésekre készül, amelyek javítják a lakosság helyzetét.

Mai sajtótájékoztatójukon Dzurinda leszögezte: a párt mindenben segíteni fogja Radičovát, hogy a szlovák kormány programnyilatkozata teljesüljön. S azért is megtesz mindent, hogy a koalíció jól működjön. Dzurinda szeretné, ha mind itthon, mind a nemzetközi porondon nagyobb felelősség jellemezné politikusainkat, s nem félnének megtenni a fájdalmas lépéseket sem.
Iveta Radičová kormányfőként és pártja alelnökeként is nehéz félévet zárt. A lakosság sem tudta, milyen az ország valós helyzete, mondta, így a kormánynak népszerűtlen, fájdalmas intézkedéseket kellett hoznia. Az ország szerinte most lépett arra az útra, amelynek vége a gazdaság stabilizálása és a foglalkoztatás növekedése lesz. A költségvetési szigor, az oktatás, az egészségügy reformja, a külföldi befektetők idevonzása, a kis- és középvállalkozók támogatása, a vállalkozói környezet javítása, az igazságszolgáltatás reformja, a belé vetett bizalom visszaállítása lesz a legfontosabb szerinte 2011-ben. Azt sem rejtette véka alá, hogy néhány további fájdalmas lépés is várható, mert csak ezek után javulhat az ország helyzete.

Felvidék Ma