Az 1994-es komáromi nagygyűlésre emlékeztek Komáromban a nagygyűlés 17. évfordulóján a Prudentia nonprofit szervezet szervezésében, a Szülőföld Alap támogatásával. A Csemadok székházának homlokzatán lévő emléktábla előtt Bölcs József megyei képviselő mondott beszédet. A rendezvényen Berényi József MKP-elnök is részt vett.
Bölcs József kiemelte, hogy a Csemadok és egyéni kezdeményezések nélkül az 1994-es nagygyűlésre már senki sem emlékezne.
A Csemadok nagytermében Szabó Olga, Path polgármestere  a 17 évvel ezelőtti eseményekről beszélt, érintve  mai helyzetünket. György András, Somorja református lelkipásztora a magyar közösség szervezésének fontosságát, a nemzeti és lokálpatrióta összetartozás-tudat erejét emelte ki. Kolek Zsolt történész, publicista a rendszerváltoztatástól eltelt évek felvidéki magyar politizálásáról beszélt, szólt arról, hogy a magyar politika az elvártnál kevesebbet tett le a közösség asztalára. A legtöbben, mint mondta, a gazdasági érdekeket szolgálták.
Berényi József elmondta, benne csak a közelmúltban tudatosult az 1994-es nagygyűlés üzenete. Az elmúlt évek politizálásával kapcsolatban kifejtette, hogy sokakat sajnos mindig jobban érdekelt a kormányra kerülés, mint a magyar közösség.
A rendezvény utolsó előadását Petheő Attila történelemtanár, a Csemadok járási elnöke az önrendelkezés kivívásának szükségességéről és a felvidéki magyar közösség helyzetéről tartotta.
A rendezvény építő jellegű párbeszéddel zárult.


Felvidék Ma

bj