(Frissítve) Hivatalos látogatásra csütörtökön, január 20-án Pozsonyba érkezik Schmitt Pál magyar köztársasági elnök. A magyar államfő Ivan Gašparovič köztársasági elnök meghívásának tesz eleget, de találkozik a szlovák kormányfővel, valamint a szlovákiai magyarság képviselőivel is.

A szlovák elnöki iroda közleménye szerint Schmitt Pált január 20-án délelőtt az elnöki palota udvarán ünnepélyesen fogadja Ivan Gašparovič, ezt követően négyszemközti megbeszélést tartanak, majd a küldöttségek együttes ülésén vesznek részt.
A magyar államfő ünnepi ebéden találkozik Iveta Radičová kormányfővel, és tervei közt szerepel, hogy felkeresi a Slovakia tour kiállítás magyar pavilonját az Incheba vásárcsarnokban. Rövid látogatása során Schmitt Pál találkozik a szlovákiai magyar kisebbség képviselőivel is a pozsonyi Csemadok-székházban.
Az egynapos hivatalos látogatás az államfők munkavacsorájával zárul.

* * *

A magyar köztársasági elnök pozsonyi látogatásának előkészítése is témája volt a Magyar Koalíció Pártja küldöttségének és Schmitt Pálnak múlt heti, szerdai budapesti találkozójának. Berényi József országos MKP-elnököt és Bárdos Gyulát, az MKP Országos Tanácsának elnökét Magyarország köztársasági elnöke hivatalában fogadta. A találkozó során megvitatták a szlovákiai magyar közösséget érintő időszerű kérdéseket, a kettős állampolgárság, a nyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználat kérdését, illetőleg szó volt szlovákiai magyarok jelenlegi helyzetéről is.


A Sándor-palotában járt az MKP küldöttsége (fotó: www.keh.hu)

Felvidék Ma, ngyr, on