Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt Robert Fico kormányfőt líbiai látogatása során fogadta  Moammer Kadhafi államfő. Az akkori  szlovák ellenzéki pártok bírálata szerint Robert Fico a nemzetközi közösségből kiközösített Kadhafi országába látogatott”.

A nemzetközi sajtóban is nagy vihart kavart az akkori szlovák  kormányfő líbiai látogatása kapcsán tett kijelentése, melyben tettesnek nevezte a halálra ítélt bolgár nővérkéket és a palesztin orvost. Líbiai partnere, Bagdadi Mahmúdi kormányfő meg is jegyezte:“ Örülünk, hogy Szlovákia nagyra értékeli a líbiai igazságszolgáltatást.”  Ezzel a kijelentésével Fico tulajdonképpen elismerte a líbiai bíróság döntését, és szembe fordult az EU hivatalos álláspontjával. A kormányfő ezért  magyarázkodni kényszerült, például a bolgár miniszterelnöknek.  A miniszterelnök tetézve kijelentését, furcsa gesztust is tett Kadhafi felé, amikor kéthetes szlovákiai kezelést ajánlott fel a HIV-vírussal megfertőződött líbiai gyerekeknek, akiket szlovák államköltségen kívánt Pozsonyban kezeltetni. A jogos bírálatok ellenére a szlovák miniszterelnök dicsérte és hasznosnak tartotta a líbiai látogatást.  Fico, szokása szerint, az újságírókat okolta az általa okozott  botrányért. “Ha arról beszélek, hogy bicikliket lopnak, akkor gépkocsilopásról írnak” – vádolta meg a médiát. A kormánydelegációnak a líbiai látogatás során tagja volt Világi Oszkár, a Slovnaft akkori vezérigazgatója, aki  tárgyalt a líbiai nemzeti olajtársaság (NOC) képviselőivel.
Még ugyanúgy 2007-ben történt, hogy Malina Hedvig ellen – két lakossági feljelentés alapján – a rendőrség vádindítványt nyújtott be az ügyészségnek, melyben a hatóság megtévesztésének gyanúját fogalmazta meg, azt állítva, hogy Hedvig meg nem történt támadással állt elő, s mert az akkori vallomását esküvel erősítette meg, így fennáll a hamis eskü gyanúja. Az egyik feljelentő azóta öngyilkos lett, a másikról kiderült, hogy  korábban a szlovák titkosszolgálat állományához tartozott. Fico, az akkori miniszterelnök  és belügyminisztere – Kaliňák egyértelműen pártfogolta a vádemelést, miközben a felvételeket látva az egész ország látta és tudta, hogy Hedviget megtámadták és csúnyán megverték Nyitrán, mert magyarul beszélt. De Szlovákiában nincs magyargyűlölet, nem lehet magyarverés (csak magyarfalás), az egészet az újságírók fújták fel, Hedvig csak kitalálta a megveretését, Hedviget felbérelték, hogy az újságokkal együtt lejárassa Fico kormányát.
Szinte napra pontosan négy évvel  Fico líbiai látogatását követően Moammer Kadhafi líbiai vezető elraboltatta és az állami televízióba vitette egykori protokollfőnökének két lányát azért, hogy azok nyilvánosan cáfolják meg apjuk Franciaországban adott nyilatkozatait, miközben Líbiában polgárháborús állapotok uralkodnak, a diktátor zsoldosai hajtóvadászatot tartanak, és  gyilkolják a Kadhafi rendszere ellen tüntetőket, a tüntetések szervezőit. A diktátor elzárkózik a világ elől, teljes a hírzárlat, nem engedik be az újságírókat a fővárosba, Tripoliba, hogy ne tudják világgá kürtölni a véres eseményeket, és elindult a líbiai menekültáradat. Az arab nacionalizmus fenegyereke, demagóg diktátora,  a terrorizmus hivatalos támogatója, a sivatag sokat tapasztalt oroszlánja, királya és bohóca: Moammer el-Kadhafi ezredes 40 éve kápráztatja el a világot háborodott elméjével, különleges elméleteivel és faragatlan viselkedésével, legújabban emberiség ellenes gaztetteivel. Kaddhafi negyven évig folytatta  az országban népbutítását, miközben sokezer dollármilliárdra  és óriási hatalomra tett szert. Négy évvel ezelőtt Robert Fico hivatalos minőségben meglátogatta ezt az embert, pontosan máig se tudni, mi célból…, pontosan azt se tudni, mit lesett el a diktátortól, de a fentebb leírt jelzők széles választéka sokatmondó….

 

Száraz Dénes, Felvidék Ma