A Gömöri Hírlap aktuális számában beszámolót olvashatnak a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás által szervezett fórumról, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete évzárójáról, a Felsőpokorágyon tartott lakossági fórumról,  a Gömöri Városok és falvak Szövetségének közgyűléséről, a Feleden megtartott iskolaügyi konferenciáról, amelyen az iskolai intézmények és a fenntartó önkormányzatok képviselői egyeztettek.

 

Szőke István olvasói levelében a város vezetésének első lépéseit értékeli. Megtudhatják, mennyi alapiskolást írattak be az idén a Tompa Mihály Alapiskolába, s riportot olvashatnak arról, milyen az élet egy Rimaszombattól alig pár kilométernyire található tanyán. Bemutatjuk Pierzchala József regényét, míg Csank Gál Gabriella iskolapszichológus a Valentin-nap kapcsán a párkeresés bonyodalmairól szól. A szerelmesek ünnepnapjához kapcsolódik ankétunk is, a Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai arra válaszolnak, mit is jelent számukra ez az ünnep. Sportrovatunkban arról is írunk, hogyan, s milyen kerettel kezdte el a felkészülést a tavaszi évadra a rimaszombati elsőligás focicsapat, s azt is eláruljuk, ki nyerte meg a Rimaszombatban első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal megrendezett sakkversenyt.
A Gömöri Hírlap kapható a régió standjain, egyes boltjaiban, a postákon és a Tompa Mihály könyvesboltban.

Felvidék Ma, giv

A Gömöri Hírlap korábbi számai elérhetők honlapunkról.