A parlament 12. ülésének mára tervezett programpontjait a Most-Híd obstrukciója miatt levették a napirendről, majd megkezdődött a törvényhozás rendkívüli ülése, melyen három koalíciós törvényjavaslatot vitattak meg – gyorsított eljárásban. A tegnap félbemaradt ülés napirendjét március 15-i ülésen folytatják, akkor tárgyalják majd az állami kitüntetések javaslatával, a főiskolai tanulmányokkal, a községi rendőrséggel és a polgármesterek és az önkormányzati képviselők anyagi juttatásával kapcsolatos törvényeket érintő módosító javaslatokkal.
A rendkívüli ülés a közbeszerzési törvényben foglalt különböző eljárásokra vonatkozó időszakok lerövidítésével foglalkozott.

Felvidék Ma