A nagymegyeri képviselőtestület soron kívüli ülésére került sor. Néveri Sándor polgármester beszámolójában kiemelte a kapcsolattartást és a jó kommunikációt a város fő munkaadóival. A polgármester az előző testületi ülés óta személyesen látogatja meg a városi vállalatokat. A vállalatvezetőkkel való találkozók során igyekszik behatóbb ismereteket szerezni a városban tevékenykedő, jelentősebb vállalatok helyzetéről, jövőbeli szándékairól, az esetleges problémákban pedig lehetőségeihez mérten segítő kezet nyújtani nekik. Örömmel nyugtázta, hogy több vállalat is érdeklődést tanúsít a város közügyei iránt, valamint aktív részt vállal különféle rendezvények és civil kezdeményezések tevékenységének támogatásában. Fontos célként jelölte meg az ipari park kihasználását, evégett szeretné közvetlenül megszólítani a regionális ipari kamarákat, amelyek prezentációkat tarthatnának ez ügyben.
Újdonság a Városi Hivatalban, hogy március 1-jétől külön személy koordinálja a közhasznú munkát, amely keretében több tíz személy áll folyamatos alkalmazásban, Izsapon pedig Bartalos Dezső képviselő együttműködésével külön csoport alakult a közhasznú munka hatékonyabb kihasználása érdekében. A polgármester egyúttal felhívta a civil szervezetek és a város polgárainak figyelmét, hogy a hivatal szívesen fogad javaslatokat a közhasznú munka kiterjedtebb alkalmazását illetően.
A Kapuvárral közösen, EU-s pályázatból megvalósítandó inkubátorház mellett szintén EU-s forrásból történik majd a város központi zónájának felújítása. A déli lakópark és Izsap városrész kanalizációjának kérdésében elmondta, hogy ezek egymásra épülő, szintén pályázat útján véghezvihető fejlesztések, a kanalizáció első szakaszának kiépítésére irányuló tevékenységek immár elkezdődtek.  Mindkét pályázat esetében a város a pályázó, és komoly igyekezetet fejt ki annak érdekében, hogy sikerrel járjon.
A városvezetés továbbra is keresi a megoldást a hipermarket kiépítése helyszínének ügyében, amely a korábbi városvezetés elképzelései szerint részben a sportstadion telkén valósulna meg. Néveri Sándor polgármester kiemelte: Az áruházlánc fenntartja üzletnyitási szándékát, a város közvéleménye, s ő maga szintén támogatja ezt. Azt azonban mérlegelni kell, hogy azon a területen valósuljon-e meg mindez, amellyel a stadiontól vonnának el egy telekrészt. A közös megoldáskeresés érdekében személyes megbeszéléseket folytat az ingatlanfejlesztő cég és a hipermarket képviselőivel.  
A legutóbbi testületi ülés óta megtörtént a Termál Kft. ügyvezetői hatáskörének módosítása. A jelenlegi megállapodás szerint a korlátozás célja, hogy sikerrel és hasznosan szolgálja a beruházások elkészültét időben és kifogástalan minőségben. „A legfontosabb, hogy elinduljunk a szakmai irányítás felé, és ez a fürdő tevékenységének folyamatosságát és nagyobb eredményességét biztosítsa” – zárta beszámolóját a polgármester.
Az interpellációk során felmerült a 2011-es költségvetés előterjesztésének kérdése. Néveri Sándor válaszában elmondta, hogy március 15-ig megtörténik a város és a termálfürdő pénzügyi kapcsolatának rendezése, és ezután foglalkozhatnak érdemben az egyébként már tárgyalásra kész költségvetési tervezettel.
A bérlakások átadása és a kérelmek elbírálása is kérdésként merült fel. A kivitelező ígéretet tett a júniusi befejezésre, az elbírálás során viszont gondot jelent majd, hogy a 24 lakásra többszörös túljelentkezés van. Előreláthatólag a kérvények beérkezési sorrendje vagy sorsolás fog dönteni az új lakások sorsáról. „Ez a néhány lakás teljesen nem oldja meg a lakásproblémát Nagymegyeren. Az Ekecsi úton látok még lehetőséget kb. 50 bérlakás kialakítására fiatalok számára” – tette hozzá a polgármester.
A testületi ülés fő pontja a Termál Kft. ügyvezetőinek jelentése volt a geotermikus kutak állapotáról volt. Ehhez kapcsolódik a vita, amely a Termál Kft. és egy idegenforgalomban tevékenykedő magánvállalat között áll fenn a termálvíz megosztása ügyében. Az említett magáncég 1 l/s vizet igényel az 1984-es felmérés szerinti, mintegy 10 l/s-es teljes vízhozamból. A kutak állapota becslések szerint ma már jelentősen változott a nyolcvanas évekbeli helyzethez képest, a vízhozam a felét sem éri el az akkorinak. A magáncég a Monopóliumellenes Hivatalnál és a bíróságon is eljárást indított a Termál Kft. ellen. A fürdő jogi képviselője elmondta, hogy mindenképpen szükséges a kutak vízhozamának hivatalos megmérése, mert ennek híján egy helyben áll az ügy. Mindenképpen esedékes a vízhozam mennyiségének tisztázása, és a kutak karbantartása is. Ez azonban több tízezer eurós költséget, valamint a fürdő bevételének részleges kiesését eredményezhetné. A testület feladatul adta a Termál Kft. ügyvezetőinek a kutak karbantartásáról szóló tanulmány kidolgozását. Ennek részét képezi az árajánlat, valamint a geotermális kutak felmérésének megvalósítási terve, hogy lehetőség szerint minél kisebb bevételkieséssel kelljen számolni.
Csémi István kezdeményezésére a testület megbízta a főellenőrt, hogy készítsen áttekintést a város cégeinek működéséről tekintettel a jogkörökre, megválasztás, ill. visszahívás körülményeire, szerkezetre és munkakörökre.
A soron következő testületi ülésre március végéig kerül sor, amelynek egyik fontos témája lesz a városi költségvetés.

Portálunkat Mgr. Varagya Szilvia, kommunikációs és marketingvezető tájékoztatta a nagymegyeri történésekről.

Felvidék Ma{iarelatednews articleid=”26483″}