27918

Csütörtökön ünnepelte több mint 100 meghívott vendég társaságában születésnapját Ivan Gašparovič szlovák államfő, aki március 27-én töltötte be 70. életévét. A vendégek közül hiányzott elődje, Rudolf Schuster ex-államfő, aki inkább Gorbacsov 80. születésnapi ünnepségét részesítette előnyben.

A pozsonyi Bôrik szállóban tartott ünnepség miatta a szlovák parlament korábban fejezte be a munkáját. Iveta Radičová miniszterelnök is köszöntötte Gašparovičot, és ott volt Szlovákia első köztársasági elnöke, Michal Kováč, és a parlament elnöke Richard Sulík és Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke is. Pohárköszöntőt Milan Čič, a köztársasági elnök hivatalának vezetője mondott.
Gašparovič nem csak politikusokkal ünnepelt, felköszöntötte őt többek között Sisa Sklovská énekesnő, Juraj Lelkes, a Kooperatíva biztosítótársaság vezérigazgatója, Tibor Bártfay szobrász, Vladimír Weiss, a szlovák labdarúgó válogatott edzője is.
Rudolf Schuster ex-államfő neve szintén a meghívottak között szerepelt, de miután személyes meghívót kapott az egykori szovjet államfőtől, a Nobel díjas Gorbacsovtól 80. születésnapi ünnepségére, inkább Londonba repült. “Gorbacsovnak már több mint két hónapja megígértem a részvételt” – mondta Schuster, hozzátéve, hogy a távolból is gratulál Gašparovičnak.
A sajtónak nyilatkozva az államfő fia elmondta, családi körben március 27-én ünnepelték meg a családfő születésnapját.