27689

Március 22-én az eddigi szakmai találkozók sikerén felbuzdulva ebben az évben is sor kerül a történelmet tanító pedagógusok szakmai találkozójára a galántai Kodály Zoltán Alapiskolában.

Az eltelt időszakban több változtatásnak lehettünk tanúi, gondolok itt elsősorban az új iskolatörvény bevezetésére vagy az új tankönyvek kiadásának. Egyre nagyobb igény jelentkezik a szűkebb régió történelmének megismerésére. A szakmai találkozónkra elfogadta meghívásunkat a Vágsellyei Levéltár igazgatónője, PhDr. Novák Veronika, aki A régió településeinek írásos emlékei a középkori oklevelekben és a települések pecsétjei című előadásával szeretné felhívni a figyelmet a regionális történelem fontosságára és szerepére a történelem oktatás keretein belül. PaedDr. Pukkai László a Földreformok árnyékában a Mátyusföldön című legújabb könyvével kapcsolatban ad tájékoztatást. A felsőszeli Széchenyi István Alapiskola pedagógusai Puskás Margit és Mészáros Magdolna az általuk összeállított tankönyvet és munkafüzetet mutatják be – tájékoztatta szerkesztőségünket Oláh Hajnalka, a III. szakmai nap szervezője.

A szakmai találkozó programja:
8.00 – 8.10 Prezentáció
8.15 – 9.15 PaedDr. Pukkai László könyvbemutatója
9.15 – 9.30 Szünet
9.00 – 10.00 PhDr. Novák Veronika előadása
10.00 –11.00 Puskás Margit és Mészáros Magdolna előadása
11.00 – 12.00 Vita

A szakmai találkozóról további információ a 0904/088 778 -as telefonszámon kapható.