Nem egy új ötlet, de mivel egyszer már bevált, Pék Zoltán, a Pátria Rádió főszerkesztője kezdeményezésére ismét felújították. Első alkalommal Nagymegyeren, most Füleken találkoztak, de a tervek szerint havi rendszerességgel ellátogatnak a Felvidék egy-egy régiójába.

A Pátria vezetése némi hezitálás után végül a Szabad Újság mellett tette le a voksát, bár ahogy Pék mondja, szóba került a Vasárnap és az Új Nő is. S ha már ellátogatnak egy vidékre, akkor felhasználják a lehetőséget anyaggyűjtésre és riportok készítésére is. Valaha ez természetes volt, ma a régiók csak elvétve fordulnak elő a hazai médiákban. Ezen szeretne változtatni mind Pék Zoltán, mind Molnár Judit, a Szabad Újság főszerkesztője, aki tulajdonképpen hazajött Fülekre, hiszen innen származott el, s itt végezte a gimnáziumi tanulmányait is.
A füleki Magyar Közösségi Házban megtartott beszélgetés elején mindketten bemutatták röviden az általuk képviselt sajtóterméket, s röviden szóltak az elképzeléseikről is.

Molnár Judit a sokszínűséget, az igényességet és a hitelességet említette meg mintegy főszerkesztői ars poeticájául, s mind jelezte, klasszikus közéleti hetilapot szeretne hétről hétre a szlovákiai magyar olvasó kezébe adni. Az elmúlt időszakban több különszámuk is megjelent, s a napokban vehette kézbe az olvasó az Esterházy János emlékének szentelt különszámot, amelyet a Magyar Országgyűlésben is bemutatnak.

Pék Zoltán szerint a Pátria Rádió vezetőjeként szeretné elérni, hogy a hallgatók főleg a nemzetiségükre és a vallásukra legyenek büszkék, s egy minapi felmérést is megemlített, amely szerint az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt a rádió hallgatottsága. Nem hallgatta el azokat a gondokat sem, hogy az előző vezetés miatt több tapasztalt szerkesztő kényszerült távozni a szerkesztőségből, s bizony a helyükre felvett fiatalok egyike-másika komoly beszédproblémákkal küzd. Több régi műsor, így pl. a Hazai tájakon is visszakerül a struktúrába, de ismét készülnek hangjátékok is. Pék szerint a Szlovák Televízió és Rádió összevonása végül is nem érintette őket, s a két magyar szerkesztőség különálló maradt. A 2001-es népszámlálási adatok alapján a közszolgálati rádiónak napi 13 órát kellene sugároznia, míg a televíziónak napi 3-4 órát. Ehelyett a televízió magyar adásának napi 7 perc jut. Molnár Judit szólt a lapterjesztés nehézségeiről is, sok helyen még az előfizetők sem kapják meg rendszeresen a lapot, viszont büszkén említette, hogy működik a lap internetes változata, sőt egy magyarországi digitális lapáruház jóvoltából az egész laphoz is olcsón hozzájuthatnak az érdeklődők.
Az alig egy órás bemutatkozás végén röviden bemutatkoztak a főszerkesztőkkel érkezett munkatársak, Zolczer László, Bárány János, Méry Margit ill. Szemet Edit és Lacza Tihamér, akik nemcsak hallgattak, hanem serényen dolgoztak is. Az eredményt meghallgathatják a Pátria Rádióban ill. elolvashatják a Szabad Újság hasábjain.

Felvidék Ma, jdj, fotó: Schnelczer Zoltán