szlovak-parlament04

Róbert Madej, az Irány Szociáldemokrácia párt (Smer) képviselője a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című vitaműsorában úgy fogalmazott, hogy a kormánykoalíció nyelvi gettót alakít a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel, amely majd azt eredményezi, hogy lesznek olyan szlovák állampolgárok is, akiknek soha nem lesz szükségük a szlovák nyelv használatára.

Az ellenzéki képviselő továbbá úgy fogalmazott, hogy a kormánykoalíció nem csak a Most-Híd alapítójának Bugár Bélának szeretne kedvezni, hanem Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is. Madej szerint Bugárnak valamilyen tevékenységet kell felmutatnia Budapest irányába. Az ellenzéki politikus  vitapartnere, a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselője (KDH) Pavol Abrhan volt, aki annak a véleményének adott hangot, miszerint a kormánykoalíció nem egy másik országnak, hanem Szlovákia nemzetiségi polgárainak akar kedvezni. Ugyanakkor meglepőnek ítélte meg képviselőtársa kijelentését annak kapcsán, hogy a kisebbségi törvény problematikáját szlovák-magyar síkra helyezi.
Abrhan a vitaműsorban elmondta, hogy pártja frakciójában még folyik a vita a kisebbségek nyelvhasználati küszöbének 15 százalékra való csökkentéséről. A kereszténydemokrata képviselő főleg a romák esetében tartja problémának, mivel véleménye szerint a csökkentés elsősorban a romák lakta településeket érintené.
Madej a vitaműsorban az elmaradt szlovák-magyar kapcsolatokról szóló rendkívüli parlamenti ülés kapcsán úgy fogalmazott, hogy a szlovák kormány nem védi az ország érdekeit és nem veri vissza a magyar támadásokat. Abrhan képviselő szerint a pozsonyi törvényhozásnak a magyar parlament döntéseire, és nem a magyar miniszterelnök kijelentéseire kell reagálnia. Ugyanakkor hiányérzetét fejezte ki annak kapcsán, hogy a kormányfő nem reagál ezekre a kijelentésekre. A kereszténydemokrata képviselő szerint a szlovák állampolgároknak tudatosítaniuk kell, hogy a szlovák kormány tudatában van, milyen veszélyes úton indult el Orbán Viktor.