28550

A Magyar Koalíció Pártja vezetősége megelégedéssel vette tudomásul, hogy a rendőrség eredményesen járt el az Érsekújvárban egyes épületek falain megjelent nemzetgyalázó feliratok ügyében. A Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság híréből kitűnik, hogy az érsekújvári rendőrség leleplezte a 12 felirat két szerzőjét, akik helyi lakosok (33 és 28 évesek).

Mindkettőjüket a fasizmus propagálásával vádolják, s ezért a bűncselekményért 4-től 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetők.

Az MKP ebben az ügyben feljelentést tett, s örülünk, hogy lépésünk nem volt hiábavaló – áll az MKP sajtóközleményében.
Az MKP nemzetgyalázás gyanújával, ismeretlen személy ellen tette meg büntetőjogi feljelentését, miután egy érsekújvári ház falára rámázolták a “Halál a magyarokra” (Smrť Maďarom!”) feliratot. Ezzel az elkövető(k) amellett, hogy más vagyonát károsították, a Szlovákia területén élő magyar kisebbség ellen cselekedtek. Az MKP ezt tudatos provokációnak tartja, az ilyen tett a társadalomban élő polgárok együttélése ellen irányul, gyűlölködést szíthat, valamint ellenséges hangulatot kelthet a szlovákok és a Szlovákia területén élő magyarok között. A durva cselekedet célja félelemkeltés is lehet a nemzetiséghez való tartozás vállalásával összefüggésben, melyre a közeledő népszámláláskor kerül sor. Az MKP feljelentését május 5-én Berényi József pártelnök  írta alá, és azt az érsekújvári járási ügyészségnek címezték.{iarelatednews articleid=”28434″}

"Halál a magyarokra" – az érsekújvári ház falán