janos_pal_papa

XVI. Benedek pápa boldoggá avatta elődjét, a 2005-ben elhunyt II. János Pált. Ezentúl boldog II. János Pál cím viselésére lesz jogosult, emléknapját október 22-én tartják majd. Rómába több mint egy millió zarándok érkezett – köztük szép számban felvidéki magyarok is -, hogy részt vegyenek a boldoggá avatási szertartáson és az ahhoz kapcsolódó rendezvényeken.

Az elmúlt éjszaka II. János Pál 2005-ös utolsó napjaira emlékeztetett, amikor zarándokok ezrei virrasztottak ablakai alatt. Nyolcvanhét hivatalos küldöttség, köztük huszonkét állam-, illetve kormányfő vesz részt a Szent Péter téren tartandó szertartáson. Nagy-Britanniát, Luxemburgot, Lichtensteint, Belgiumot és Spanyolországot a királyi család tagja képviseli. A szlovák hivatalos küldöttséget Ivan Gašparovič köztársasági elnök vezeti, a parlamentet Pavol Hrušovský alelnök, a kormányt Ján Fígeľ miniszter, kormányalelnök képviseli. A magyar hivatalos kormánydelegációt Orbán Viktor miniszterelnök vezeti.
A szentek cselekedeteit vizsgáló kongregáció a héten igazolta, hogy II. János Pál csodát tett, amikor Marie Simon-Pierre francia szerzetesnővér az ő közvetítésével csodás módon meggyógyult Parkinson-kórjából. A boldoggá avatáshoz egy igazolt csodatétel szükséges, a szentté avatáshoz kettő.
A boldoggá avatás délelőtt kilenc órakor kezdődött. A XVI. Benedek pápa által pontifikált szentmisén bemutatják a boldog hivatalos képmását és a tiszteletére alkotott latin nyelvű himnuszt. Május 2-án Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár a Szent Péter téren celebrálja a hálaadó szentmisét.
II. János Pálnak a Szent Péter-bazilika altemplomában levő koporsóját fehér lepellel takarták le, és Szent Péter sírja elé helyezték. A boldoggá avatási szentmisére a bazilika főoltáránál állították ki. A hívők a szentmise után hétfő hajnal öt óráig itt róhatják le tiszteletüket. Ezt követően boldog II. János Pál koporsóját a bazilikában, a Szent Sebestyén-kápolnában helyezik el.
II. János Pál pápa háromszor járt Szlovákiában és két alkalommal tett főpásztori látogatást Magyarországon.

fma

{iarelatednews articleid=”28300,28279″}