szigeti_laszlo_09

A Magyar Koalíció Pártját nyugtalansággal tölti el az oktatásügyi minisztérium komolytalan, felelőtlen és határozatlan hozzáállása az oktatás reformjához. A néhány évvel ezelőtt meghirdetett, szükséges, de az MKP által meggondolatlannak és elkapkodottnak tartott reform egyik alapvető eleme a tananyagtartalom korszerűsítése lett volna.

‘Annak ellenére, hogy az előző kormány elfogadta az idegennyelv-oktatás koncepcióját, Jurzyca minisztériuma februárban módosította az érvényes közoktatási törvényt, mely szerint a következő tanévtől kezdődően az alapiskolák 3. évfolyamától mindenki számára kötelező idegen nyelv lesz az angol.
Jurzyca hétvégi bejelentése, miszerint igaz, hogy kötelező lesz, de nem mindenki számára, határozatlanságról és a vélemények indokolatlan változtatásáról tanúskodik. Az oktatásügyi minisztérium eredetileg az első évfolyamtól szerette volna bevezetni a kötelező angol nyelvoktatást, ami ellen annak idején az MKP határozottan tiltakozott. Sajnálatra méltó, hogy a tárca csak 3 hónappal az új jogszabály elfogadása után reagál, és tájékoztat arról, hogy azokra a tanulókra, akik az alapiskola első osztályától kezdve bármilyen idegen nyelvet tanulnak, a februári törvénymódosítás nem vonatkozik.
Az MKP elvárja, hogy az oktatási minisztérium az előidézett jogi bukfencet megfelelő eszközökkel kezelje, és konzisztens, határozott döntésekkel irányítsa az ország oktatásügyét” – nyilatkozta Szigeti László, az MKP oktatásügyi és kulturális alelnöke.