A-SK

A kormány jóváhagyta a Transpetrol és az OMV közös projektjét, a Barátság kőolajvezeték és a schwechati kőolaj-finomító összekötését, melynek kivitelezője a bécsi székhelyű BSP Bratislava-Schwechat Pipeline GmbH konzorcium lesz.

A ma elfogadott anyag nem tartalmazza a vezeték konkrét útvonalát, melyre több megoldási javaslat létezik. A 2003-ban közérdekű beruházássá nyilvánított elképzelésről 2009-ben született meg a kormányközi energetikai együttműködési szándéknyilatkozat, melynek értelmében az összekötő vezeték a Csallóközt is érintette volna. A környezetvédelmi szervezetek erőteljes tiltakozását követően 2010-ben a kormány átértékelte döntését, új útvonalat terveztetett. Ennek szakaszolása és engedélyeztetése még hátra van. Szlovákiában két főútvonal – egy a fővároson, egy a Kárpátokon keresztül – van kijelölve, tíz lehetséges szakaszolással. Osztrák oldalon minden készen áll a beruházás azonnali megkezdésére.
A szlovák kormány mai elvi döntése az ország és a térség nagyobb energiabiztonságát hangsúlyozza, s ezen túlmenően azt is, hogy az össz-európai kőolajvezeték-hálózatokban nagyobb szerepet kell biztosítani a Barátság kőolaj-vezetéknek, nem utolsósorban a tranzitálással szerezhető nagyobb bevételek érdekében is. A kivitelezés felgyorsításának szükségét azzal indokolja, hogy a 2013-2017-es költségvetési időszakban várhatóan nagy politikai nyomás fog nehezedni majd a kőolaj-ágazat regulálására. Ha addig a szlovák-osztrák vezeték kivitelezése elkezdődik, nagyobb eséllyel szállhat versenybe Szlovákia is az orosz kőolaj nyugat-európai tranzitjának biztosításában.

{iarelatednews articleid=”28595″}