28385

A Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen alakult meg „A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás”, amely tevékenységével Dunaszerdahely város és a környező régió fejlődését szeretné elősegíteni és támogatni, valamint a polgárok érdekeit képviselni.

A  Magyar Megmaradásért Polgári Társulás tervei között szerepel, hogy olyan társadalmi és kulturális rendezvényeket, eseményeket szervezzen, melyek a város és régió társadalmi, polgári és kulturális fejlődéshez járulnak hozzá. Kiemelten szeretne foglalkozni a város és régió polgárainak jogvédelmével, a régióban élő magyar nemzeti kisebbség jogainak védelmével, melyeket nemzetközi egyezmények és a Szlovák Köztársaság Alkotmánya garantálnak. A Társulás céljai között szerepel továbbá a magyar nemzeti kisebbség kultúrájának támogatása olyan rendezvények és programok megszervezésén keresztül, amelyek a magyarság hagyományait és kultúráját erősítik.
Feladatának érzi az új Polgári Társulás azt is, hogy a magyar közösség fejlődésének és a polgárok közügyekben való részvételének elősegítésében támogatást nyújtson, valamint környezetvédelemre is hathatósan oda szeretne figyelni.
A Társulás elnöke Aranyossy Szabolcs, első alelnöke Hölgye Richárd, alelnöke Kázmér Ervin. A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás tiszteletbeli elnöke a csallóközkürti Hodossy Péter is, aki testvérével együtt tavaly a Csallóközből Csíksomlyóba zarándokolt gyalogosan.

A Magyar Megmaradásért Polgári Társulást csallóközi magyar emberek hozták létre március 11-én. Magyarok, akik hiszik, hogy a magyarságnak nemcsak múltja, hanem jövője is van. Lehetnek nézetkülönbségek, de a célunk közös: újra elindítani a magyarság kátyúba ragadt szekerét. Úgy látjuk, hogy a nemzeti öntudat megtört, egyre többen választják a talán könnyebbnek tűnő utat, az asszimilációt (beolvadást), és feladják magyarságukat. Szeretnénk feléleszteni a reményeink szerint minden magyarban ott lévő szikrát, emlékeztetni mindenkit hőseinkre, nagyjainkra, hogy egy jóval több mint 1000 éves kultúra, nemzet tagjai, leszármazottai vagyunk – olvasható a Társulás közleményében.
Alapításakor a Társulás a következő célokat tűzte ki maga elé:
– Fáradhatatlanul dolgozni azon, hogy az itt élő magyarság fogyását megállítsuk.
– Bár civil társulás vagyunk, minden bennünket érintő politikai, társadalmi döntésre reagálni kivánunk, hiszen ezek a döntések mindnyájunk életét befolyásolják, meghatározzák.
– Ellentmondást nem tűrően ragaszkodunk pártmentességünkhöz, ugyanis nem kívánunk semmilyen politikai és gazdasági érdekcsoport játékszerei és kiszolgálói lenni.
– Szeretnénk felvenni a harcot a „mértékadó, véleményformáló”, ultraliberális és sokszor a magyar nemzeti érdekeket sárba tipró felvidéki magyar sajtóval szemben. Szeretnénk nemcsak résztvevői, de szervezői is lenni különféle kulturális rendezvényeknek.
– Kampányolni szeretnénk a beiratások idején a magyar óvodák és iskolák mellett. Minden eszközzel azon munkálkodni, hogy a felvidéki magyarok büszkén vállalják nemzetiségüket és tudjanak nemet mondani az erőteljes szlovák beolvasztási kísérletnek.
– Legfőbb célkitűzésünk, ahogy szervezetünk névválasztása is mutatja az, hogy évtizedek múlva is lehessen magyar szót hallani a Felvidéken.

Felvidék.ma, ka