kaszas_attila

Mucsi Zoltán, a Bárka Színház művésze kapta az idei Kaszás Attila-díjat, a negyedik alkalommal átadott elismerést a díjat alapító Pokorni Zoltán (Fidesz), a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adta át a Mozaik Színészünnep keretében a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

A magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgáló díjat a művész felesége vette át, Mucsi Zoltán a gálaest idején dolgozott. A díjátadó résztvevőit Kövér László (Fidesz), az Országgyűlés elnöke, az est fővédnöke köszöntötte. Hangsúlyozta: a magyar színjátszás fiatalon elhunyt, kiemelkedő egyéniségéről elnevezett díj értékét és jelentőségét az adja, hogy a valódi közélet megnyilvánulása. “Fontos, mert egy nem is jelentéktelen, s nem is aprócska lépés” a valódi közélet megteremtése felé, amelyben minden szakmának meglesz a közélete, meglesz a közössége, amelyik a maga valóságos közösségeiben, műhelyeiben képes lesz megvívni a szakmai- és értékvitáit, s azokat az értékeket kihordani, ápolni, támogatni – tette hozzá a politikus.
Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a díjat nem közönség, nem a nagypolitika, hanem a szakma, a színésztársadalom adja azoknak a pályatársaknak, akik az előző évadban kimagasló művészi teljesítményt nyújtottak, s a közösségépítésben is jelentős szerepet vállaltak.
A gálaműsoron felléptek Kaszás Attila művészbarátai, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a veszprémi Petőfi Színház művészei. A jótékonysági gálaest bevételét a Közhasznú Alapítvány Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért támogatására fordítják. A Kaszás Attila-díjat eddig Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, valamint Nemes Levente és Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjai kapták meg a szakma döntése alapján. A díjra valamennyi Kárpát-medencei, magyar nyelvű színházban választottak jelöltet, majd a második körben legtöbb szavazatot kapott művészek egymás közül választották ki azt, akit a legméltóbbnak tartottak az elismerésre.
Az idei díjazottat számos filmben és színházi bemutatón láthatta a közönség. Mucsi Zoltán két évtizedig a szolnoki társulatban dolgozott, majd rövid szabadúszás és németországi szereplés után a Bárka Színházhoz szerződött.