upn

Ján Čarnogurský, František Mikloško és Milan Zemko történész levélben kérte fel Iveta Radičová kormányfőt, ne változtassák meg a Nemzeti Emlékezet Intézetéről (NEI) szóló törvényt úgy, hogy politikai döntések születhessenek annak személyi kérdéseiről.

A levélírók szerint a kormány olyan módosítást készít elő, amely megváltoztatná az intézet felügyelő tanácsi elnökének, az igazgatótanácsnak megválasztási módját, és ezek megbízatási idejének hosszát. A kérdéssel állítólag tegnap esti ülésén foglalkozott a koalíciós tanács is, bár ezt nyilvánosan nem említették a témák között. A levélírók szerint az intézet mára a legújabb történelem kutatásának fontos központja lett. „Tevékenységével és publikációival nem kell elnyernie mindenkinek az egyetértését, de eddig még kiállta a tudományossági kritériumok alapján született értékelések próbáját. A történelem őszinte kutatása és publikálása szempontjából fontos, hogy szabad, a politikai nyomástól mentes lehessen” – fogalmaz Čarnogurský, Mikloško és Zemko. Véleményük szerint a törvénymódosítás, mely lehetővé teszi az igazgatótanács elnökének, az igazgató- és felügyelő tanács tagjainak leváltását megbízatási idejük lejárta előtt, politikai nyomásgyakorlásként fogható fel. Az új vezetés befolyásolja majd a kutatók munkáját is, hogy azok a hatalom igényeinek megfelelően dolgozzanak, mert ellenkező esetben őket is leválthatják. Elrettentő példaként a hasonló cseh intézetet hozzák fel levelükben, ahol egy év alatt már négyszer cseréltek igazgatót.
A törvény módosításán egy, a kormányfő által létrehozott bizottság dolgozik, ezért fordultak személyesen hozzá a levél aláírói.