28366

A komáromi római katolikus plébánián tartotta összejövetelét a Komáromi Imanapok szervezőbizottsága május 3-án. A Pázmaneum Társulás és a Jópásztor Alapítvány mellett a helyi egyházközség is aktívan részt vesz a felvidéki magyarok imatalálkozójának előkészítésében és lebonyolításában.

A két főszervező mellett a Marianum Iskolaközpont, a Csemadok, a Szent Korona Lovagrend felvidéki rendtartományának képviselői és az Imanapi bizottság tagjai vettek részt az egyeztetésen.
A szervezők előzetesen a Klapka téren szerették volna hosszú idő után újra megtartani a szentmisét, de sajnos technikai okok miatt az idén sem valósulhat meg ez a kezdeményezés. Viszont a szentmise előtti szabadtéri keresztút idén már egészen a Klapka teret is átöleli majd. A XXII. Komáromi Imanapon a fő hangsúlyt a Magyar Katolikus Püspöki Kar által meghirdetett Család évére helyezik a szervezők.
„Gondoljatok az Egri csillagokra, a hősökre, az egri nőkre, egri édesanyákra! Magyar Édesanyák, Magyar Nagymamák, a magyar plébániák már régóta éheznek, nincsenek papjaink, nincsen főpásztorunk! Zörgessétek a mennyország ajtaját, a Szlovák Püspöki Konferencia ajtaját magyar papi és szerzetesi hivatásokért, de különösen magyar főpásztorért! Ne nyugodjatok bele a magyar pásztorok utáni éhségbe! Ne adjátok fel!” Mons. Lénár Károly buzdítása a XIII. Komáromi Imanapon ma is időszerű – hangzott el a találkozón ThDr. Karaffa János atya tolmácsolásában. Az idei Imanapon a papi hivatást választó szülők is nagyobb szerepet kapnak, hiszen több módon bekapcsolódnak majd a programba. Lépes Lóránt atya, a Mária Rádió felvidéki szerkesztőségének vezetője már korábban biztosította a szervezőket, hogy idén is élőben közvetíti majd a Mária Rádió a Komáromi Imanap programjait. Az Imanapok szervezéséből egyre jobban kiveszik a részüket a Marianum Iskolaközpont diákjai is Madarász Róbert igazgató vezetésével. Farkas Zsolt atya, a Jópásztor Alapítvány elnöke örömmel nyugtázta a találkozón, hogy a keresztény ifjúság ily módon is aktívan bekapcsolódik a vallásos rendezvények lebonyolításába és a diákok önkéntes munkájukkal példát mutatnak az ifjúság számára.
Elek László komáromi esperes-plébános biztosította a megjelenteket, hogy a komáromi egyházközség az előző évek hagyományaihoz hasonlóan segíti az Imanap méltóságteljes lebonyolítását. Stubendek László, a Csemadok komáromi alapszervezetének elnöke pedig Komárom város polgármesterének segítő felajánlását tolmácsolta a szervezőknek.
Az Imanapon a felvidéki magyar hívek lelki gondozásával megbízott főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk. Egyben a Család évében hálát adnak a felvidéki magyarság köréből kiimádkozott papi hivatásokért a felszentelt papokkal és szüleikkel együtt, akiket erre az Imanapra külön is meghívtak.
A XXII. Komáromi Imanap programja ismét sokszínű lesz, hiszen szentségimádást tartanak a magyar családokért, májusi litánián kérik Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását és keresztúton elmélkednek Jézus szenvedéséről. A szentségimádás és a keresztút gondolatai is a Család Évéhez kapcsolódnak. Az ünnepi főpapi szentmisére 16 órakor kerül sor a Szent András plébániatemplomban.

Felvidék.ma, ka

{iarelatednews articleid=”28028,21534″}