29050

Komáromban befejeződtek a 48. Jókai Napok. A színjátszók fesztiválja hagyományosan Jókai Mór komáromi szobrának megkoszorúzásával fejeződött be.

Este kilenc órától pedig a városi művelődési központban került sor a legjobbak értékelésére. Az ünnepélyes díjkiosztón Naszlady Éva színművész, rendező és egyben a zsűri elnöke kiemelte, hogy az idei évben nagyobb volt az érdeklődés, mint tavaly, s ez nagyon fontos, hiszen a néző nélkül nem érdemes színházat csinálni. Mint mondta: állandó kommunikációra van szükség a két fél között, és ez idén létrejött.

Továbbá hozzátette, hogy biztató lenne, ha a tendencia folytatódna, hiszen ez az emberek gondolkodására is pozitív hatással van a kultúra. Naszlady ezután a magas színvonalat dicsérte, de elmondta, ennek ellenére az idén a  zsűri nem adta ki a felnőtt nívó-díjat. Mindezek következtében a zsűri kicsit változtatott a díjak eloszlásán, de ezek segítségével törekedtek kiemelni a meghatározó darabokat.

Csengel Mónika, főszervező a díjazottak ismertetése előtt megköszönte mindenkinek a segítséget, amelyet a keddtől tartó fesztivál során biztosítottak. A díjakat ezután Novák Béla, alpolgármester, Varga Anna, a VMK igazgatója és Naszlady Éva a zsűri elnöke adták át.

Díjazottak:

Fődíj: Apropó Kisszínpad (Fülek)

Naszlady Éva a zsűri elnöke ezzel az előadással kapcsolatban a Visszhangnak nyilatkozva elmondta: Csodálatos élményekkel vagyok tele! Az érzés a szívemben, az energia-feltöltődés, könnyeket csalt a szemembe: a nevetés, a meghatottság könnyeit. Végtelenül fontosnak tartom ezt a munkát, amit Szvorák Zsuzsanna végez a fülekiekkel. Szinte példa nélküli, okos, bölcs és hasznos dolog, hogy egy fiatal társaságot a saját gyökereinek megismerésére ilyen játékos formában nevelje. És nemcsak a megismerésére, hanem a megszeretésére, az átadására is, és azt ilyen tehetségesen, lendületesen vigye véghez. A látvány igényessége, a tárgyak, amiket a rendezőnő beenged a színpadra, páratlan ízlésről, figyelmességről tanúskodnak. Annyi mindent megtudtam a palócokról – kik ők, milyenek – ebből az előadásból, mint amennyit sosem tudnék, ha akár tizenöt könyvet olvasnék el egy hét alatt róluk. Annál is inkább, mert ők maguk is palócok, saját magukról mesélnek ilyen őszintén, személyesen, vidáman, jókedvűen anélkül, hogy felszínesek lennének, vagy vidámkodni akarnának. Humorral, szellemesség gel fogalmaznak. Ez nyilván ennek a népgyűjtésnek is a sajátja, mégis oly módon teszik magukévá ezek a ma élő, modern fiatalok, mintha ezek fölött nem járt volna el az idő. Mert nem is járt el!

A bölcsesség lényege, hogy az ember a hagyományait ápolja, ha a hagyományait ápolja, megismeri az életet. Ha megismeri az életet, annak tanulságaiból lépéseket tesz az újdonságok felé, meghozza döntéseit. Ezáltal az újdonságok, az újítások a régi bölcsességekbe épülnek. Akkor nem haladásról beszélünk, hanem fejlődésről, melyben benne foglaltatik minden előző tanulság. Míg a haladásban csak a képeket cserélgetjük a diavetítőben.

Megosztott fesztiváldíj: ÉS?! Színház (Őrsújfalu); HomoDram (Pozsony), Kármán József Színház (Losonc); Zsákszínház (Fülek);
Legjobb férfialakítás: Panyi Béla (ÉS?! Színház)
Legjobb női alakítás: Bódi Andrea (Zsákszínház)
A legjobb női mellékszereplő: Várady Nelli (ÉS?! Színház);
Diákszínjátszók nívódíja: GIMISZ Diákszínpad (Komárom)
A legígéretesebb ifjú színész (Ferenczy Anna-díj): Zsapka Krisztina (GIMISZ);
A legígéretesebb fiatal rendező (Gergely József-díj): Csengel Mónika (GIMISZ);
A legkreatívabb előadás (Csémy Éva díja): HomoDram;
A legjobb látványért (a zsűri különdíja a): HomoDram.
További különdíjak kiemelkedő színészi teljesítményért: Hambalkó András (Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoport, Galánta), Müller Zsófia (Kármán József Színház).

A Jókai Napok napilapjának, a Visszhangnak minden idei számát megtalálnak Linkek rovatunkban, ahonnan számos érdekes háttérinformációt tudhatnak meg a rendezvény mindennapjairól és a társulatokról.