kobor_janos_01

Jövőre ünnepli fennállásának 50. esztendejét az Omega együttes. Nagy jubileumi koncertsorozatra készülnek, de addig sem pihennek. Két hét múlva Nyitrán lépnek fel. A magyar rocklegenda frontemberét, énekesét, Kóbor Jánost kérdeztük.

A nyitrai koncert hirdetései felhívják a figyelmet, hogy teljes csapattal lép fel az Omega. Ez mostanában újdonságnak számít?
– Nem, inkább annak tudható be, hogy nem sokkal a nyitrai fellépés előtt volt két külföldi Omega-Rhapsody fellépés, melyen az Omegából Debreceni Ferenc és jómagam léptünk fel, valamint Szekeres Tomi is, akit húsz éves együttlétünk okán már nyugodtan „omegásnak” nevezhetünk. Ezeken a koncerteken egy teljesen más típusú feldolgozását mutattuk be az Omega-anyagnak, a lényeg a szimfonikus hangzáson volt, azaz, ún. szintetizátor hangokat vagy elektronikus hangszereket nem használtunk. Szimfonikus, klasszikus hangzással próbálkoztunk, kicsit más felfogásban, ahogy azt tőlünk az utóbbi években megszokhatták. Óriási öröm számomra, hogy a közönség nagy tetszéssel fogadta ezt Németországban és Csehországban is. Ez viszont egy kitérő volt (amelynek az Omega jövőjében még lehet szerepe), de Nyitrán a teljes Omega-csapat színpadra lép, és egy átfogó koncertet adunk az Omega életművéből.

Jövőre 50 éve, hogy megalakult az Omega együttes. Készen áll már az „ünnepi menü“ forgatókönyve?
– Az alapelképzelésünk az, hogy ne egy nagy koncerten csúcsosodjon ki az Omega 50. éve, hanem a lehető legtöbb helyre jussunk el, mégpedig egy teljesen felújított programmal. Rengeteg olyan újításunk van, amelyeket a jubileumi Omega-koncertekbe beépítünk, köztük azok is, amelyeket már az említett Omega-Rhapsody fellépéseken sikeresen kipróbáltunk. Remélem, ennek keretén belül nem csak Magyarországon koncertezünk majd, hanem Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Szerbiában, Horvátországban is, illetve mindazon helyeken, ahol az Omega ötven évét becsben tartják.

Legutóbbi találkozásunkkor elárultad, hogy az Omegát tulajdonképpen teljes más érdeklődésű emberek alkotják, akik két koncert között szinte alig tudnak valamit egymásról. Könynyű volt így összeráznia a csapatot?
– Ez így van most is, de ha együtt vagyunk, akkor mindannyiunk számára az Omega az első. Nézd, egy ötfős csapatban természetes, hogy különbözőek a hozzáállások, de abban mindannyian egyformán gondolkodunk, hogy egy 50-éves jubileumot méltóképpen kell megtartanunk. Méltóképpen pedig csakis a közönséggel együtt ünnepelhetünk. Úgy vélem, ahogy korábban is mindig, ha valami komoly dolog történt, jól összekapta magát a csapat, és ezért nincsenek aggodalmaim a jubileumi koncertsorozattal kapcsolatban. De most teljes gőzerővel, teljes erőbedobással Nyitrára összpontosítunk.

A nyitrai koncertre 2011. június 25-én, az amfiteátrumban, 19.30 órai kezdettel kerül sor. A koncert vendégei lesznek: Collegium Musicum és Marián Varga. Az ő fellépésük után kezdődik az Omega-koncert, 21 órától. Az OMEGA és a Collegium Musicum autogramosztója a koncert napján a Mlyny-galériában lesz, 14.00 és 15.30 óra között. Az Omega-koncertről három nyelvű (magyar, szlovák és angol) internetes honlap ad tájékoztatást (www.omegainnitra.sk). Az Omega együttes koncertje Nyitrán a dunaszerdahelyi ELÓ-Koncert (www. elokoncert.sk) közvetítésével valósul meg.

Oriskó Norbert, Felvidék.ma