29012

Politikai megegyezés körvonalai rajzolódnak a szlovák parlamentben, mely szerint az ellenzéki Smer támogatná Mečiar amnesztiáinak eltörlését, a kormánykoalíció pedig cserébe zöld utat biztosítana az ellenzék állampolgársági törvényjavaslatának.

Ezeket az információkat támasztja alá például a Smer alelnökének, Marek Madaričnak szerdai szavazása is, aki a parlament médiáért és kultúráért felelős bizottságában megtámogatta a hírhedt amnesztiák eltörlését. „Az amnesztiákat etikátlannak tartom, érzékelem azonban azt is, hogy eltörlésüket több jogász a jogállam meggyengítéseként értelmezné. Megvárom még az ezzel kapcsolatos véleménycseréket” – jelentette ki Madarič a bizottsági ülés után.

A Smer és némely koalíciós képviselő együttműködését ez ügyben az Aktualne.sk-nak adott nyilatkozatában nem zárta ki a KDH parlamenti frakciójának elnöke, Pavol Hrušovský sem. Megjegyezte azonban, hogy egyelőre semmilyen megegyezés nem született a koalíció és az ellenzék között, bár néhány koalíciós képviselő már az első olvasat során megtámogatta a szocialisták javaslatát. „Információim szerint a smeres képviselők szabad kezet kaptak az amnesztiákról való szavazás során. Hasonlóképpen, mint az alkotmánymódosító javaslat esetében, amelyet kollégáik terjesztenek elő. Semmi sem zárható ki tehát” – állapította meg a kereszténydemokrata képviselők főnöke.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke óvatosabb álláspontra helyezkedett az ügyben. Kissé meglepő módon nem ítéli el eleve az ilyen „üzletet”, pedig ez idáig határozottan ellene volt az ellenzéki törvényjavaslat elfogadásának. „Nagyon örülnék, ha elfogadásra kerülne az amnesztiák eltörlése. Kérdéses azonban, hogy milyen áron. Ha ez lenne az ára, az biztosan befolyásolná a szavazásunkat” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy pártja a koalíciós szerződés megsértésének tekintené-e ezt a KDH-s képviselők részéről, illetve  problémát jelentene-e ez a kormánykoalíción belül, visszafogottan válaszolt. „Nem beszélek problémákról, de ha lennének, akkor arra valók, hogy megoldjuk azokat” – üzente koalíciós partnereinek Bugár.

Nincs kifogása az ilyen egyezséggel szemben a házelnök Richard Sulíknak sem, a koalíció és az ellenzék közti együttműködés részének tekinti azt. Azt azonban egyelőre nem akarta elárulni, hogy a liberális képviselők megtámogatnák-e a smeres képviselők alkotmánymódosító javaslatát. „Ezek csak találgatások. Megerősíthetem viszont, hogy a SaS képviselői meg fogják szavazni az amnesztiák eltörlését.” – jelentette ki.

Az elhíresült amnesztiákat a 90-es évek vége felé fogadtatta el az akkori miniszterelnök, Vladimír Mečiar, aki néhány hét erejéig köztársasági elnöki jogkörökkel is rendelkezett.  Az amnesztiák az ifjabbik Michal Kováč elhurcolásának ügyét is érintették. Az üggyel kapcsolatban a későbbiek során a Szlovák Titkosszolgálatot is gyanúba keveredett, amelyet akkoriban a HZDS jelöltje és Mečiar közeli munkatársa, Ivan Lexa irányított. Sőt, a későbbiek folyamán a HZDS vezetője még parlamenti képviselői mandátumáról is lemondott, helyét így a parlamenti padsorokban a titkosszolgálat volt főnöke foglalhatta el. A képviselői immunitás megvédte Lexát az esetleges büntetéstől. Az amnesztiáknak köszönhetően ezt az ügyet mindmáig nem sikerült felgöngyölíteni. A KDH megszüntetésükre irányuló többszöri igyekezete eddig ugyanis még sohasem járt sikerrel.

A Smer egy olyan alkotmányerejű törvényjavaslatot terjesztene a parlamentbe, mely a kettős állampolgárság felvételének lehetőségét szabályozná. A szlovák alkotmány kimondja, senki sem veszítheti el állampolgárságát saját akarata ellenére. Robert Fico tavaly, miniszterelnöki megbízásának végén olyan törvényt fogadtatott el a parlamentben, mely szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki más ország állampolgára lesz. Sokan vitatták e törvény alkotmányosságát, azonban mégsem került az alkotmánybíróság elé. A jelenlegi szlovák kormány vállalta, hogy megszünteti a törvény szlovák állampolgárokat sújtó rendelkezéseit, eddigi próbálkozásai azonban rendre kudarcot szenvedtek.
Felvidék.ma, D.É.

{iarelatednews articleid=”28944″}