28934

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) honlapján ezentúl minden hétfőn tájékoztatást nyújt magyarországi sajtószemléjéből – mondta a párt alelnöke, Andrej Danko. Bauer Editet, az MKP EP-képviselőjét felszólították, mondjon le mandátumáról.

Az SNS – Danko tájékoztatása szerint – azért szánta el magát erre a lépésre, hogy a szlovákiai polgárok végre ráébredjenek a Magyarországról fenyegető veszélyre. A párt folyamatosan monitorozza a magyarországi sajtót, és ezentúl minden hétfőn ebből nyilvános sajtószemlét jelentet meg a honlapján. Hozzáfűzte továbbá hogy a nemzetiek valószínűleg jó irányba haladnak, amiről a legutóbbi közvélemény-kutatások is tanúskodnak. Danko a parlamenti választások óta eltelt esztendő értékelésének margójára megjegyezte, hogy az SNS az egyedüli párt, amely napjainkban szilárdan védi a szlovákok érdekeit, nem üzletel a Most-Híddal, sem az MKP-val. „Sajnálatosnak tartom, hogy egyetlen párt sem jelentheti ki magáról azt, amit mi, hogy nem adja el Szlovákiát”.
A nemzetiek pártja a Most-Hídtól való elhatárolódást követeli az ellenzéki Smertől is. „Nehéz úgy szövetségest keresni, hogy hiányoznak az alapvető biztosítékok arra vonatkozóan, hogy Szlovákia határai sértetlenek maradnak“ – állapítja meg.
A nemzetiek alelnökének meggyőződése, hogy a választások óta eltelt időszak kudarc Szlovákia számára. „Megnövekedtek a költségvetési kiadások, nincs olyan minisztérium, amely ne adna egyenesen megrendeléseket, mert Iveta Radičová nem képes átadni a Közbeszerzési Hivatal irányítását az ellenzéknek. Olyan emberek ülnek magas tisztségekben, akiknek sohasem kellett magukról gondoskodniuk. Ez a politika tragédiája” – szemléltette.
Danko újfent figyelmeztetett arra a veszélyre, amely szerinte Szlovákiát Magyarország részéről fenyegeti. „Nyíltan beszélnek arról, hogy a Magyar Nemzeti Gárda népszavazást akar a trianoni döntés felülvizsgálatáról, sokkoló hír a Magyar Tudományos Akadémia megállapítása, miszerint a fiatalok 53 százaléka örül a trianoni döntés felülvizsgálásának. A magyarok közös biztonsági rendszerben is gondolkodnak, hogyan védjük meg akkor majd Szlovákia területi épségét? El akarjuk veszíteni a Csallóközt és a Slovnaftot is?“ – tette fel a kérdést.  Danko elmondta még, hogy pártja elindítja a magyar médiumok szemlézését, amelyet minden hétfőn közzétesznek majd a honlapukon is. „Tudatni akarjuk, hogy a helyzet a Dunán túl komoly. Bízom benne, hogy hétfőként a monitoringunk elolvasása után szimpatizánsaink meggyőződhetnek arról, hogy a Szlovák Nemzeti Párt sohasem hagyja cserben őket” – mondta.
Pártja választások óta eltelt egyéves ténykedésével kapcsolatos főbb mondanivalóját pontokba foglalta. „Elsőként mondtunk világos nemet a pozsonyi vállalatok magánosítására, tiltakoztunk a főügyészválasztás módjával kapcsolatos üzletelés ellen, vitát indítottunk Európa iszlámosítása ellen, mi voltunk az első párt, amely kritizálta az új magyar alapszerződés elfogadását, javasoltuk Berényi József (MKP-elnök) állampolgárságának felülvizsgálatát, aláírásgyűjtést kezdeményeztünk népszavazás kiírására és jelenleg is tiltakozunk a marihuána orvosi vényre való felírása ellen” – fejezte be.

A sajtótájékoztatón jelen volt Milada Belásová parlamenti képviselő is. Szerinte Szlovákia európai parlamenti képviselőinek fő feladata Szlovákia érdekeinek védelme lenne. Elmondta, az SNS egyetlen EP-képviselője, Jaroslav Paška így is cselekszik, példa erre, hogy az EP-ben vitát kezdeményezett a kettős állampolgárságról szóló magyar jogszabályról és a magyar alkotmányról. Az SNS örült annak, hogy Paška kezdeményezéséhez több szlovákiai EP-képviselő is csatlakozott, Belásová név szerint említette Boris Zalát (Smer) és Eduard Kukant (SDKU). “Ami viszont sokkolt bennünket, az Bauer Edit felszólalása volt, aki enyhítette szlovákiai kollégái felszólalásait. Ez számunkra elfogadhatatlan. Ezért felszólítjuk Bauer Editet, hogy mondjon le mandátumáról, mert azt nem érdemli meg és képtelen Szlovákia nemzeti érdekeinek védelmére” – mondta Belásová.