berenyi_jozsef_15

Miután a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) levélben kérte a belügyminisztériumot, hogy állapítsa meg Berényi József állampolgárságát, a belügyi tárca közigazgatási osztálya írásban érdeklődött az MKP elnökénél.

Az SNS feltételezése szerint Berényi József április 16-án már nem volt szlovák állampolgár, és ezért a szlovákiai párttörvény alapján nem választhatták volna meg ezen a napon egy szlovákiai párt elnökévé.

Berényi József január 3-án kérvényezte a magyar állampolgárságot. Miután februárban a parlamentben megbukott az állampolgársági törvénymódosítás kísérlete, bejelentette, nem tájékoztat állampolgársági kérvénye ügyének alakulásáról. A jelenleg hatályos törvény értelmében elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki más ország állampolgárságát felveszi.
“Kérjük Önt, hogy tájékoztasson bennünket arról, hogy az állampolgársági törvény értelmében Ön 2011. április 16-ára egy idegen ország állampolgárságának a megszerzésével elveszítette-e szlovák államapolgárságát” – állt a belügyminisztérium Berényi Józsefhez címzett levelében.
Berényi tartotta magát korábbi bejelentéséhez, és a belügyminisztériumnak csak ennyit válaszolt: “A levél tartalmát tudomásul vettem”.

Berényi József nyilatkozata a belügyminisztérium levelével kapcsolatban: Úgy látszik, a kormánykoalíció mindenáron gyöngíteni akarja az MKP-t, hogy a magyar kérdésekben folyamatosan visszalépegető Most-Híd tényleges kihívó nélkül indulhasson a következő parlamenti választásokon. A magyar parlament elnökének, Kövér Lászlónak végül is igaza van: a szlovák politikusok úgy táncolnak, ahogyan Ján Slota fütyül. Iveta Radičová és társai már elfelejtették választási ígéretüket, miszerint senki sem veszítheti el állampolgárságát kormányzásuk idején. Fontolgatom, hogy hasonló beadvánnyal én is a belügyminisztériumhoz fordulok, melyben megkérem, vizsgálják meg, Ján Slotának nincs-e horvát állampolgársága is, hiszen a médiában megjelent információk szerint abban az országban jelentős vagyonnal rendelkezik. S ki tudja, a nagy vagyonhoz nem kapott-e idő közben állampolgárságot is.