29152_1

Esztergomban csütörtökön, a Mária-Valéria híd tőszomszédságában ünnepélyes keretek között nyilvánosságra hozták az Európai uniós alapok közül a határvidék számára lehetőségeket nyújtó Határon Átnyúló Együttműködés Magyarország-Szlovákia Program 4. pályázati felhívását.

Az Európai Bizottság, a Közös Irányító Hatóság, a VÁTI Kht., a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint Pozsonyból a Mezőgadasági és Vidékfejlesztési Minisztérium egy-egy képviselője tájékoztatta a megjelenteket a pályázati felhívás tartalmáról, az eddigi felhívásoktól eltérő sajátosságairól. Az ünnepélyes aktuson megjelentek a régiófejleztési ügynökségek dolgozói, szakemberek, eddigi és potenciális pályázók, valamint a térség polgármesterei. A szakemberek egy része környezetkímélő közlekedési módot választva, vízi úton, a Dunán érkezett meg a helyszínre.
A program adta lehetőségeket a szakterületek szerint felsorakoztatott sátrakban, interaktív módon, szórakoztató programok kíséretében mutatták be. A szakmai bemutatót gazdag kultúrműsor követte, melynek keretében Hodek Dávid és Takács Nikolas szórakoztatták az egybegyűlteket.
A Magyar Koalíció Pártja sajtóosztályának tájékoztatása szerint az MKP-t a rendezvényen Farkas Iván gazdasági és régiófejlesztési alelnök, Jávorka Flórián Nyitra megyei képviselő, valamint Slovák Gyula szakértő képviselték.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2011. október 23.  Bővebb tájékoztatás, valamint a pályázati felhívás megtalálható a program honlapján, a www.husk-cbc.eu  címen.

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/06/29152_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/06/29152_3.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/06/29152_4.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/06/29152_5.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/06/29152_6.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/06/29152_7.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/06/29152_8.jpg” width=”130″ height=”113″ title=”Esztergom-Párkány” }Esztergom-Párkány{/japopup}

Felvidék.ma, F.I.