szinhaz_01

Hatmillió forintos támogatási szerződést írt alá csütörtökön a komáromi Jókai Színház számára Dr. Molnár Attila dél-komáromi polgármester és Tóth Tibor, a kulturális intézmény igazgatója.

A polgármester megjegyezte: Komárom helyzete speciális, hiszen ismert történelmi események okán egy város a Duna két partján két országban helyezkedik el. Ezért fontos a magyar kultúra ápolása, védelme, így a korábbi évekhez mérten jóval magasabb összegű támogatást nyújt az önkormányzat a határon túli Jókai Színháznak. A létesítmény ugyanis rendkívül fontos szerepet tölt be a határon túli magyarság nemzettudatának megtartásában, anyanyelvünk, kultúránk megőrzésében – tette hozzá a városvezető.
A komáromi Jókai Színház mellett működő Jókai Alapítvány még tavasszal fordult a dél-komáromi képviselő-testülethez. Kérelmükben a Görög László rendezésében színpadra állított, Vaszary – Fényes – Szenes: Az ördög nem alszik, valamint a Martin Huba által rendezett Csehov: Cseresznyéskert című darabjának színpadra állításához, személyi kiadásaihoz, illetve a jelmez- és a díszletköltségeihez kértek támogatást.
Tóth örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat ezzel a jelentős tétellel járult hozzá a színház működéséhez, általa pedig a magyar kultúra megőrzéséhez.