satorozok

A 37. Honismereti Kerékpártúra idén 2011. július 29 – augusztus 7. között kerül megrendezésre, melynek szervezői  Koronczi Gyula, Köteles László és Gyetvai Zoltán. Az Ipolymente  túra útvonala: Kalonda – Ipolynyék – Garamkövesd – Nógrád-Hont-Esztergom vm.

A túraprogram: 

Július 29-én, pénteken Kalondán gyülekező délutántól a falu tájházának hátsó udvarán

Július 30-án, szombaton a kalondai táborhelyről indulva Litke – Litkei falunap, Ipolytarnócon az ősleletek megtekintése – Ősmaradványok Természetvédelmi Terület meglátogatása, Kalondán este beszélgetés a Kalonda-Ipolytarnóc mikrorégióról Erdélyi Erzsébettel Kalonda polgármesterével és Papp Sándorral a  Pro Kalondiensis p.t elnökével

Július 31-én, vasárnap Ipolyvilke – Rárósmúlyad, ahol Medgyaszay István tervei alapján készült szecessziós (beton) templom megtekintése után Bussa – Csalár, itt  Zsélyi Aladár mérnök, repülőgép-tervező sírja megtekintése, majd Alsósztregován Madách Imrére emlékezve a  Madách-kastély megtekintése, utána fürdés az alsósztregovai termálfürdőben, majd Kalondán, a táborhelyen Böszörményi István helytörténész, nyug. tanár előadását hallgathatják meg Nógrádról, este tábortűz
(a napi táv: kb. 73 km)

Augusztus 1-jén, hétfőn Kalonda –  Ipolytarnóc – Litke – Szécsény – városnézés, Hollókő – skanzen, vár megtekintése, táborverés Rimócon, este táncház és népdaltanulás a helyi hagyományőrző csoporttal, a helyi rezesbandával és a Folk Folt zenekarral, rimóci táncokat tanít Paluch Norbert néptáncpedagógus
(a napi táv: kb. 41 km)

Augusztus 2-án, kedden Rimóc – Szécsény – Pöstyénpuszta – átkelés az Ipolyon – Ipolykér – Zsély, Szklabonyán a Mikszáth-ház, Ipolybalogon a koronás templom megtekintése, Inámban pedig a palóc tájház meglátogatása, táborverés Ipolynyéken
(a napi táv: kb. 59 km)

Augusztus 3-án, szerdán Ipolynyék – Ipolyhídvég – tutajos átkelés az Ipolyon – Drégelypalánkon a vár megtekintése Szondi Györgyre emlékezve, a drégelyi mocsár élővilágáról tar előadást Wollent József, a Honti szakadék megtekintése után Ipolyságon városnézés, Ipolynyéken táborverés, este A nagyidai cigányok – Gál Tamás és Bodonyi András vásári komédiás stílusú előadásának megtekintése
(a napi táv: kb. 40 km)

Augusztus 4-én, csütörtökön Ipolynyék – Palást, itt a tájház, a római katolikus templom, a Palásthy kastély, majd a Csábrági vár megtekintése után Hrušov – a szlovák tájház látogatása, túra-foci, a táborhelyen Ipolynyéken az elmúlt honismereti kerékpártúrák  élményei képekben és filmen – vetítés Tóth Lajos filmjeiből
(a napi táv: kb. 48 km, szintkülönbség 800m)

Augusztus 5-én, pénteken Ipolynyék Ipolyság – Bernecebaráti – Kemence – Perőcsény – Vámosmikola látogatása, Nagybörzsönyben a  XIII. századi Sz. István templom, tájház, Ipolytölgyes – Letkés és Ipolyszalkán a tájház megtekintése, Garamkövesden táborverés, Zalaba – Csontos Vilmos emlékszoba megtekintése, fakultáció a Szikince-mentén
(a napi táv: kb.85 km)

Augusztus 6-án, szombaton Garamkövesden a temetőben megemlékezés Gyurcsó Istvánról, Esztergomban városnézés, Duna múzeum, bazilika, Párkányban városnézés, fürdés, este a táborhelyen Garamkövesden búcsútáncház és tánctanítás a Pengő zenekarral
(a napi táv: kb. 14 km)

Augusztus 7-én, vasárnap Garamkövesden táborbontás