29385

A MAG és a Limes Anavum polgári társulás június 29. – július 3-a között rendezte meg Kőhídgyarmaton a népi fafaragó találkozót a helyi plébánia területén.

A találkozón a szélesebb régió neves fafaragó mesterei villantották fel a fafaragó mesterség alapjait. Az ügyesebb érdeklődők jó néhány mesterségbeli fogást, technikát tanulhattak el az alkotó faműves mesterektől. Idén a padok tárgykörét járták körbe, az elkészült alkotások a helyi játszótéren kerültek bemutatásra, ahol a továbbiakban jellegüknél fogva szolgálják az idelátogató közösséget, ilyen formában is tovább éltetve népművészetünk értékeit. A találkozó ideje alatt lehetőség volt még a MAG fazekas műhelyében a fazekasság alap technikáinak a megismerésére is. Június 29-30-án a fa előkészítő alap megmunkálását végezték, július 1-2-án az egyes alapelemek kifaragásával és az alkotások összeállításával foglalkoztak, július 3-án a végső igazításokra, a padok kihelyezésére és az ünnepi átadásra rövid kultúrműsor keretében került sor.

Batka Péter a szervezők és résztvevők egyike elmondta, hogy a találkozó nagyon jó hangulatúnak és legfőképpen nagyon eredményesnek mondható. “Az eredményességéről leginkább az elkészült alkotások tanúskodnak, melyek népművészeti értéke is kézzel fogható. Remélem a faluközösségünk is sajátjának tudja majd tekinteni ezen alkotásokat, hisz célunk pont a helybeli élettér szebbé tétele volt. Ez a találkozó, és az iránta mutatott érdeklődés már most arra sarkal bennünket, hogy a népművészetünknek ezt a szegletét is jobban kibontsuk, kiteljesítsük. Így reményeink szerint hamarosan egy újabb, a faművességgel foglalkozó esemény hírét harangozhatjuk majd be.” – fejtette ki a jövő terveivel kapcsolatosan Batka Péter.