zaborska_anna

Az Európai Parlament plénuma 331 igen szavazattal 274 nem szavazattal és 54 tartózkodással szemben állásfoglalást fogadott el a magyar alaptörvénnyel kapcsolatban.

Az állásfoglalás gyakorlatilag a Velencei Bizottságnak véleményére hagyatkozik. Szlovákia szlovák nemzetiségű képviselői közül Anna Záborská (Kereszténydemokrata Mozgalom) nem szavazta meg az állásfoglalást. Úgy véli, minden országnak joga van saját polgárai számára olyan alkotmányt elfogadni, amelyet a legjobbnak tartanak. A magyar alaptörvénynek és az európai normáknak az esetleges összeférhetetlenségéről nem az Európai Parlament illetékes dönteni, hanem az Európai Bíróság. Záborská döntése indoklásában arra is rámutatott, hogy a határozat felszólítja Magyarországot, hogy tartsa tiszteletben a szomszédos országok területi szuverenitását, integritását, holott a magyar alaptörvény ezt nem vonja kétségbe.

Anna Záborská egyébként két évvel ezelőtt is vállalta a nyilvánosság előtt, hogy nem ért egyet a szlovák nyelvtörvénnyel, mert az “stresszes helyzetbe hozza a kisebbségeket”.

Felvidék.ma, mti

{iarelatednews articleid=”16096″}