KOEN

Huszonöt évvel ezelőtt kezdte meg gyermekmissziós tevékenységét a hollandiai KOEN Alapítvány, amelynek programjai az utóbbi években a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyes gyülekezeteben is megvalósultak.

Az évforduló alkalmából hálaadó istentiszteletre kerül sor a staverdeni templomban, melyre meghívást kapott Molnár Éva és Molnár István királyhelmeci, valamint Czinke Tímea és Czinke Zsolt bátorkeszi lelkipásztor.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház több gyülekezetében négy évvel ezelőtt kezdtek el a hollandiai KOEN alapítvány programjával nyári napközi táborokat, ún. vakációs bibliaheteket szervezni. A Nagy Ákos Róbert hanvai lelkipásztor szervezésében alakult szlovákiai munkacsoport ma már két részben, egy keleti és egy nyugati munkacsoportban fejti ki tevékenységét és segíti a napközi gyerektáborok szervezését. Az idén a református egyház ötvenöt gyülekezetében közel 2500 gyermek kapcsolódott be a nyári napközi táborokba és vett részt a vakációs bibliahét programon.
A KOEN Alapítvány ugyan négy éve működik Szlovákiában elősegítve ezzel a gyülekezetek gyermekei között végzett munkát, de missziós tevékenysége huszonöt évvel ezelőttire nyúlik vissza. Egy negyedszázaddal korábban Istennek hollandiai választottjai egy olyan szolgálatot kezdtek el, amely évről-évre növekedett egyre több gyülekezetet fogva össze. Munkatársai révén közel félmillió gyermekhez szólhattak a bibliai történetek és hangozhatott az örömhír. Az eltelt 25 év munkájáért és áldásaiért szeptember 24-én a hollandiai staverdeni templomban tartott hálaadó istentiszteleten adtak hálát az alapítvány önkéntesen szolgáló vezetői, a program támogatói, valamint Kelet-Európa különböző részeiről érkező munkacsoportok tagjai. Így a délvidéki, kárpátaljai, erdélyi, királyhágómelléki, valamint magyarországi munkatársak mellett felvidékről is részt vehettek az ünnepi istentiszteleten, valamint az azt követő fogadáson, ahol Molnár Éva királyhelmeci és Czinke Tímea bátorkeszi lelkészek a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház KOEN munkacsoportjának nevében köszönték meg a hollandiai testvéreknek áldozatos munkájukat, szolgálatukat, s a lehetőséget, hogy a szlovákiai gyülekezetek is részt vehetnek és bekapcsolódhatnak a programba. A jubileumi ünnepségen való visszatekintést és hálaadást követően, a holland testvérek már a jövő évi programon gondolkodtak a jelenlévő munkacsoportok tagjaival, hogy a következő nyáron is legyen lehetőségük a gyülekezetek gyermekeinek a vakációs bibliahét programjába bekapcsolódni.
“A jövő évi programot látva biztos vagyok benne, hogy az eddigiekhez hasonlóan egy színvonalas, ötletekkel teli program kerül a táborvezetők kezébe, s bízom benne, hogy a nagy gonddal előkészített program az eddigieknél is több gyermekhez jut majd el, s még több gyülekezet érez majd indíttatást, hogy ha kevés gyermekkel is, de vakációs bibliahetet szervezzen, nyári táborozási lehetőséget biztosítson gyülekezete gyermekeinek. Hollandiai testvéreinktől való búcsúzás közben megköszöntük a meghívásukat, a négy együtt töltött napot, s azt a szolgálatot, melyet a magyar gyermekek közötti misszióban végeznek, amire az volt a válaszuk, hogy ne nekik, hanem az Istennek mondjunk köszönetet. Ezt tettük. Ezt tehetjük, az Úrnak mondhatunk köszönetet, s adhatunk hálát azért, hogy megengedi nekünk a gyermekek közötti szolgálatot, s hogy már most láthatjuk a szolgálat gyümölcsét. Legyen az Úré a dicsőség” – tájékoztatta a Reformata honlapot Molnár Éva királyhelmeci lelkipásztor a KOEN Alapítvány huszonöt éves évfordulójára szervezett ünnepségről.

Reformata, Felvidék.ma