30784

A Fiatal Írók Köre szervezésében egy irodalmi délutánra kerül sor 2011. október 29-én, szombaton, 15.00 órai kezdettel a révkomáromi Borozóban (Európa-udvar, régi Vittis).

A fiatal alkotók Párkány, Gímes, Pozsony után Komáromban is bemutatkoznak az irodalom iránt fogékony közönségnek, hogy bizonyítsák, a feltörekvő generációt sem csupán a felszín érdekli.
A szombati délutánon Rajkovics Péter, a Fiatal Írók Körének elnöke mutatja be a szervezetet, majd Dobry Judit, Hajtman Kornél, Nagy Csilla, Bódis Attila és Paluska Zsuzsanna kínál ízelítőt saját alkotásaiból, sőt a résztvevőket művészi meglepetések is várják. Emellett a tagság iránt érdeklődők megtudhatják, milyen előnyökkel is jár a FÍK, s milyen terveket, célokat dédelgetnek annak tagjai.
FÍK-ről: 2011. augusztus 26-án Balázsfán tartották alakuló közgyűlésüket, mint a Szlovákiai Magyar Írók Társasága égisze alatt működő kör, amelynek célja a kezdő szerzők irodalmi képzésének, publikációs terének és bemutatkozási lehetőségének biztosítása.
A szervezet jelenleg több mint harminc tagot számlál. Az elnöki pozíciót Rajkovics Péter tölti be. A fiatalok képviseletében a FÍK tevékenységét az öttagú elnökség irányítja, melynek tagjai Angyal Sándor, Czucz Enikő, Hajtman Kornél, Takács Zsuzsi és Vörös Gergely.
A céljaik között szerepel, hogy összefogják a kötettel nem rendelkező szárnypróbálgató alkotókat. Ennek kapcsán már eddig is több rendezvényen mutatkoztak be az érdeklődőknek, s a felolvasások tovább folytatódnak (legközelebb Komáromban), valamint közös antológia kiadása is a távlati célok között szerepel.
A facebookon megtalálhatók a http://www.facebook.com/fiatalirokkore címen.

(fík)