30433

Már több mint egy évtizede próbálja visszaszerezni a Pozsony melletti kastélyt és a hozzá tartozó földet a bencés főapátság. Ellentételezéssel is beérnék, de egyelőre bíróságon az ügy. Még mindig várja a Pannonhalmi Főapátság, hogy visszakapja jogos tulajdonát, a pozsony-oroszvári kastélyt, vagy Szlovákia rendezze a kérdést akár egy megállapodás eredményeképp. Hosszú ideig a pannonhalmi főapátságnak más birtokai is voltak a Dunától északra fekvő területeken. Egyébként az egyházmegyék politikai határokhoz illesztése még csak nem is a párizsi békeszerződéshez, hanem a hetvenes évek végéhez, majd a kilencvenes évek elejéhez kapcsolódik. Pannonhalma beleszólása ennek következtében csökkent, de teljesen napjainkra sem szűnt meg, hiszen például az említett kastély Ausztriához került birtokának haszonélvezője. Várszegi Asztrik főapát elmondta: ha a pannonhalmi bencéseknek nem sikerül elérniük a célt, akkor az a birtok Rómára száll, és a Vatikán folytathatja a küzdelmet.

{play}http://stream001.radio.hu:443/mr1/005a227b_4771887.mp3{/play}

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát korábban így nyilatkozott: „A végrendelet szerint a kastély és a park mellett oroszvári birtokok (melyet az elmúlt negyven évben többször felparcelláztak, s golfpályát is terveztek ide) valamint a burgenlandi, úgynevezett Ürgemajor is a rendre szállt. Az osztrák örökséget több mint fél évszázada Pannonhalma birtokolja, ám három kilométerrel arrébb sem az akkori Csehszlovákiával, sem Szlovákiával nem jutottunk dűlőre, adminisztratív kifogások okán. Mi az értékhez ragaszkodunk, nem a létesítményhez: peren kívül is megegyeztünk volna, ám erre a Szlovákia nem volt hajlandó” – mondta.
A kastélyépület állaga romlik, tulajdonos híján nincs, aki pénzt ölne bele. Korábban a szlovák köztársasági elnök is kiszemelte „reprezentációs” célból, sőt saját rezidenciájaként is szóba került. Bő egy évtizede egy részét 150 millió koronából felújították, s itt kapott helyet a Szlovák Népművészeti Együttes is. Azóta azonban egyre jobban lepusztul a funkció nélkül maradt műemlék. Érdekesség: a végrendelet szerint, ha bármely okból nem valósulhatna meg, hogy Pannonhalmára szálljon a kastély, akkor az örökös a római Szent Anzelm bencés apátság lenne. A bencések az Európai Parlament támogatását is kérték az ügyben, jogsegélykérelemmel fordulva hozzájuk.

MR1 és Kisalföld nyomán/Felvidék.ma