30950

 Rendhagyó íjászversenyre került sor november 5-én, szombaton a marcelházai futballpályán, a helyi Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub szervezésében. A tájainkon megszokott célok és távok mellett valami egészen mást is kipróbálhattak a versenyzők. A versenyt, a Dél-Kóreai World Traditional Archery Festival verseny szabályai szerint bonyolították le.

A 125 induló a következő célokon próbálhatta ki tudását: amerikai cél – 3D őz, 20 méteres távolságról, magyar cél – 80 cm-es mozgó kör, 40 méteres távolságról, japán cél – 100 cm-es kör, 60 méteres távolságról, mongol cél – egymáson két sorban, földre helyezett 57 db, 8 cm-es henger, férfiak 75, nők 65 méteres távolságról, kóreai cél – 1,44 m x 1,86 m tábla, 90 méteres távolságról. A felsorolt célokon kívül volt még 6 db 3D állatalakos cél és gyorslövészet (30 mp alatt kellett minél több vesszőt célba juttatni). A jó idő kedvezett a versenyzőknek, szervezőknek és érdeklődőknek egyaránt, bár a pályán fújó erős oldalszél némileg megnehezítette a nyilak célba juttatását.

Az íjak típusai alapján két kategóriára osztódott a mezőny. Az egyikben a történelmi íjak (sztyeppei reflexíjak és angol longbow), a másikban az ablakos longbow-k és a tradicionális vadászreflexek szerepeltek.

{phocagallery view=category|categoryid=315|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

Eredmények:

Történelmi íjak:
Férfiak:
1. Koricsánszky Csaba 70,5 pont
2. Jónás László 70 pont
3. Dombóvári Lajos 67 pont

Nők:
1. Sár Judit 60 pont
2. Pintérné Tamás Katalin 50 pont
3. Misinkó Katalin 44,5 pont

Gyermek (16 éves korig):
1. Ifj. Lajos László 62 pont
2. Cseresznyés István 59 pont
3. Keszi Viktória 51 pont

Ablakos longbow és tradicionális vadászreflex:
1. Ľubomír Málek 64,5 pont
2. Peter Bernard 37,5 pont
3. Molnár György 36,5 pont

A kóreai pálya céljain elért eredményeket külön is díjazták. Itt a következőképpen alakultak a helyezések:
1. Valentin István 27 pont
2. Koricsánszky Csaba 26 pont
3. Pintér György 23 pont

A szervezőket külön dicséret illeti a verseny kiváló lebonyolításáért, reméljük, hogy hamarosan újra megrendezik ezt az érdekes megmérettetést.

Czintula Attila, Felvidék.ma
Fotó: Búss Gyöngyi